Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1925
- 11 gatását jelenlétünkkel ellenőriztük. A téli hónapokban bent az intézet épületében tartottunk ifjúsági isteni tiszteleteket, amelyeken az egyházi beszédet Mendöl Lajos vallástanár, december havában pedig helyette H. Szabó Imre ref. lelkész mondotta Úrvacsorához a szokásos előkészület (deprecatio) után két ízben : november 28-án és június 11-én járultunk protestáns növendékeinkkel. Résztvett ezenkívül iskolánk a községünkben lefolyt minden egyházi ünnepségen: igy dr. Pesthy Pál egyházközségi felügyelő úr Őnagyméltó- ságának beiktatási ünnepélyén, a Magyar Evang. Lelkészek Egyesülete három napos közgyűlésén és számos vallásos estélyen. Hálára kötelezte iskolánkat a Magyar Evangyelmi Keresztyén Diákszövetség, melynek képviseletében a protestáns egyháznak négy lelkes tagja: Podmaniczky Pál br., Deme László, dr. Csia Sándor és Tóth Kálmán május 25-én ellátogatott Szarvasra, hogy a helybeli iskolák protestáns tanulóságát közvetlen érintkezéssel, buzdító intelmekkel a hitéhez való hű ragaszkodásban erősítse. Ugyané Diákszövetség szives meghívására intézetünk 17 növendéke Re- vuczky Vilmos tanár vezetésével részt vett az 1926 június 25—29. napjain Balaton-Endréden megtartott nyári konferencián. Hasonlókép nagy gondot fordított tanári karunk a nemzeti önérzet ébrentartására és fokozására; megragadott minden rendelkezésére álló eszközt és alkalmat iskolánk falain belül és kívül a hazafias jóérzés fejlesztése céljából. Ünnepélyek. A tanulóság valláserkölcsi és hazafias nevelésének szolgálatában állottak a múlthoz képest tetemesen felszaporodott iskolai ünnepélyek. Az első nagyobb iskolai ünnepélyt október 6-án tartottuk a következő műsorral, melynek javarészét az Önképzőkör nyújtotta: 1. Petőfi „A rab oroszlán“, szavalja Gazsó Mihály II/a o. t. 2. Október 6-ának jelentőségéről beszél Lerch József VIII. o. t. 3. Cserebogár, sárga cserebogár-rapszódia, zongorán játssza Kovács Béla VII. o. t. 4. Tompa : A phőnixröl, szavalja Maclian Judit VI. o. t. 5. Tulipán zongora-négykezes, játsszák Koffán Erzsébet Vili. és Zalán Magda VII. o. t. 6. Várady Antal: Tizenhárom, szavalja Mázor József Vili o. t. 7. Himnusz. Október 31-én résztvettünk testületileg a reformáció emlékezetének szentelt istenitiszteleten, amely után az intézet tornacsarnokában a Luther-tanitónőképzővel együtt iskolai-ünnepélyt rendeztünk a két intézet növendékei által nyújtott változatos műsorral. Az ünnepi beszédet Mendöl Lajos vallástanár mondotta. November 28-án Széchenyi István emlékének hódoltunk külön iskolai ünnepéllyel, melynek műsora: 1. Szózat, közének. 2. Magyar imádság Széchenyi Istvánhoz, szavalja Lestyán János Vili. 3. Magyar ábránd, zongorán játssza Nagy Sándor VII, o. 4. Az