Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1925
— 12 ünnepély jelentőségét méltatja Söjtöri Károly tanár. 5. Vörösmarty: Az elhagyott anya, szavalja Danes Melinda Vili. o. 6. Varázsfuvola, játssza az ifj zenekar. 7 Arany János: Széchenyi emlékezete, szavalja Konrád Emil VII. o. 8 Himnusz. Nagyobb ünnepéllyel hódoltunk március idusának. Műsora: 1. Szózat, énekli a gimn. énekkara. 2. Bloch: Magyar rapszódia, játssza az ifj. zenekar. 3. Megnyitó beszédet mond Mázor József Vili o. 4. Fiala: Magyar ábránd, zongorán játssza Donner Tibor VI. o. 5. Erdélyi Zoltán: Kössetek koszorút, szavalja Ősapay Irén V. o 6. Kéler Béla: Nyitány, zongorán játsszák Qéczy Ilona és Zalán Magda VII. o t. 7. Dalárinduló, énekli a gimnázium vegyeskara. 8. Kozma Imre: Petőfi szülei, hazafias dráma, előadta 8 fiú- és 3 leánynövendék. 9. Magyar induló, játssza az ifjúsági zenekar. A tanévzáró ünnepély nagyobbszámú közönség jelenlétében az intézet tornacsarnokában folyt le Mivel a tanév foyamán a sok összetorlódott munka és ünnepély miatt nem tudtunk helyet adni az egyházi főhatóság által kötelezőleg elrendelt „Jóltevök iinnepé“- nek, Saskó Samu igazgató ez alkalommal emlékezett meg beszámolója elején az iskola jóltevöiről. Kiemelte, hogy intézetünk fennmaradását és fejlődését a) az evang. egyház áldozatkészségének, b) a szarvasi kegyuraság földalapitványának s ej a volt intézeti tanítványok részéről megnyilatkozott, hálás kegyeletnek köszönheti. Az igazgatói beszámoló keretéül változatos ének- és ze- neszámok szolgáltak, melyekben egyes növendékek mutatták be tanévközben szerzett és fejlesztett ügyességüket. Evvel koránt sincs kimerítve az iskolai ünnepélyek sorozata. Az önképzőkör által rendezett Herceg-jubileumról s a cserkészek két ünnepélyéről az illető helyen emlékszünk meg. Március 27-én a tanítás első óráján kegyelettel II. Rákóczy Ferencz emlékének áldoztunk. Résztvettünk testületileg május utolsó vasárnapján a hősök temetőjében tartott gyászünnepélyen. Végezetül e helyen tartom méltónak felemlíteni a tanulók majálisát, amely május 29-én folyt le rendkívüli, eddig még nem tapasztalt részvétel mellett. A tavaszi mulatságot valódi ünnepéllyé emelte, hogy megjelent ezen a Szarvasi Öregdiákok Egyesületének számos tagja s az intézet iránti hálájának s az ifjúság iránti sze- retetének szép tanúbizonyságát adta, amikor a kivonulásban is résztvett s ifja-vénje érzelemben összeolvadva egész nap együtt örvendezett. Fegyelem. A tanulóság erköícsfcgyelmi állapotát feltünteti a következő osztályozás. A tanári kar tiz hónapi tapasztalatai alapján a tanév végén 140 tanulót minősített példásnak, 155-öt jónak, s 16-ot tűrhető magaviseletéinek. Apróbb csintalanságok, szilajság-