Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1923

- 3 Urat éneklek; talpig becsület Hófehér színű és kezű lovagját, fii nem fújt gőggel szikrázó tüzet,

Ha paraszt-ebek néha megugatták.

Egyenes volt a teste és a lelke,

Halkan zendülö beszéde finom,

Hajlékony mint a nemes drága penge,

Illatos mint a dús rózsaszirom.

Nem tárt ostobán hiúságnak mellet S tudott hallgatni, ha hallgatni kellett,

A fecsegőket mosolygó szeme Úri nyilával terítette le.

Úgy tele volt a túró türelemmel,

Hogy a nyers anyag és a sok vadember Széppé finomult formáló kezén . . .

Ily igaz urat énekelek én!

Művészt éneklek! Szárnyas muzsika Zugó, suhogó hangjain a lelke,

Mint elevenné nőtt melódia A főidről hányszor az égbe emelte.

Nem játék oolt a kezében a hangszer,

Vele lélekző testvér és barát,

A dallam forró szivéből szakadt fel,

Ha zongorázta egy-egy új dalát.

Ha irta, ha szólt: a Múzsa állt megette S a szónak, tolinak-mester-ihletettje Melegített, de sohse égetett,

Szépnek hirdette ezt az Életet,

Az Embert jónak, az Istent erősnek,

S magát csak csendes, hivő hegedősnek,

Nem szólt és nem írt soha feketén . . .

Ily igaz művészt énekelek én! í

Magyart éneklek, derék derekút,

Hitre hűségest, épszívii szelídet,

Akit gyöngyökkel dúsan leleírt Igaz ösvényről le sohse szédített,

Okos, jó szeme szembenéző szem volt,

Férfivel fogott keményen kezet,

Tüzes homloka magasan ívelt bolt,

Bő kincseivel nem üzérkedett.