Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1913
XII. Évi jelentés, Tanév kezdete. Beiratások és vizsgálatok. Az 1913—14. tanévvel intézetünk 111-ik éve vette kezdetét az augusztus 31-én tartott alakuló értekezleten. Szeptember hó első négy napján a javitó-, külömbözeti és magánvizsgálatokat bonyolítottuk le. Javitó vizsgálatot egy tárgyból 23, kettőből 30-, s igy összesen 53 tanulónknak kellett tennie. Önként ismétel egy I. A. o. s betegsége miatt a tanári kar engedélyével csak november elején javított egy VII. o. tanuló. Nem felelt meg s ezért ismétel osztályt három VII. 0. és egy II. o. tanuló. Nem javított tehát 5, javított s felsőbb osztályba lépett 48 tanuló. — Külömbözeti vizsgálatot tett egy 1. és két IV. o. polgári iskolai- két fiú és egy leány-növendék. Magánvizsgálatot tettek hatan. Ezek közül hárman — egy I. b. o., egy VI. és egy VIII. o. t. — orvosi bizonyítvánnyal igazolt betegség miatt maradtak el a tanév végén. Hárman pedig — egy II. b. o és két V. o. t. — az egyházi főhatóság engedélye alapján osztályt vontak össze. Az előbbiek közül a VI. o. s az utóbbiak közül az egyik V. o. t. tett nevember 1-én az egyházi főhatóság engedélyével két tárgyból javitó vizsgálatot. Külömbözeti vizsgálatot tettek decemberben a tanári kar engedélye alapján Feuer János, Pusztai Laps, Sonnenfeld Erzsébet IV. polgári iskolai növendékek. Magánvizsgálatot tettek a Püspök úr engedélyével decemberben Schreiber Mária VI. és Eisman Juda VII. o.t., kielőzete-