Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1912

ján sarjadzó félszeg kinövéseit lenyesegetni s a sebeket beheg- geszteni. Kell jó, szeretettel teljes szív, mert saját fiainkként kell szeretnünk tanítványainkat és önfeláldozással kell szolgálnunk intézetünket, bármennyi munkát, fáradozást és törődést ró is reánk, követel is tőlünk. És kell ideális lelkűiét, mely kedves jutalmat tud találni abban is, ha napról-napra látja a gondjaira bízott ifjak- ban felébredni a lelket. Látja a szülők és szorgalmas tanulók vidám arcáról leragyogni, mosolygó szemeiből kicsillanni a hálaérzetet. Látja évről-évre, miként kerülnek ki vezető, irányitó keze alól a magyar kultúra újabb reményei és látja a sikereket aratott, dicsőséget elért férfiakban az ő növendékeit, kiknek sikere, dicsősége az övé is.

És érzik végül, hogy ez intézet tanárának prot. szellemben nevekedettnek s attól áthatottnak kell lennie, aki a felekezeti szük- keblüséget kerülve, azon felülemelkedve prot. öntudatát megőrzi, veszendőbe menni nem engedi.

E szép hivatásuk hajnalán szeretettel üdvözlöm uj munkatársainkat. Kívánom, adjon az Ég kitartást, türelmet nagy feladatok teljesítéséhez, hogy szorgalmuknak, önfeláldozó munkásságuknak kellő sikerét érve el, megleljék itten legszebb jutalmukat.

De legünnepelyesebb e pillanat az ifjúságra nézve, mely az ismeretlennek sejtelmes vágyával, saját tehetségében vetett, saját szorgalmára épített bizalommal és a színes jövő sikereinek kecsegtető reményével lép újból a küzdőtér porondjára. Vajha ez ünnepi hangulat ne csupán átfutó érzelem, hanem ünnepélyes, szent fogadalom lenne arra nézve, hogy az ismeretek minden ágában egyenlő szeretettel búvárkodva hiven és rendületlenül teljesíti kötelességét.

De nem egyben közülök már most támad a kérdés, hogy ugyan melyik tantárgy, az ismereteknek melyik ága az, melyre különös súlyt kell fektetnie, melyre különös szorgalmat kell fordítania, ha jövőjét kellően akarja biztosítani.

Az ilyen kérdés semmi egyéb, mint káros kinövése a mai lábrakapott és túlságosan gyakorlatias iránynak, mikor mindenki a művelődés fájáról is a virágzás után mindjárt érett gyümölcsöt óhajt. Az ilyen tanulót nem a tudás magasan szárnyaló vágya, nem az ismereteknek eget-földet feltáró bűvös ereje vonja az iskolába, hanem csupán a rideg életszükség, a bizonyítvány, hivatal.

Hogy mi okozza e gondolkozást? Az élni sietés, az eszményképek pusztulása vagy a nehéz élet kényszere-e? Nem kutatom.