Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1912

7

télén császári korona ? Ami meg az önzést és nagyra- vágyást illeti, van-e ezrek között eny ember, aki, ha képesítve érezné magát arra, hogy tisztán saját geniejével megteszi azt, amint Napoleon tett, aki, mint Napoleon hitte magáról, e tettével még népeket boldogít s nemzetének örök dicsőséget is szerez, meg nem tenné ? Ha van ilyen ember, az talán nagyobb Napóleonnál.

De messze térnénk tárgyunktól, ha e valóban gyönyörű kérdést itt tovább részleteznénk. Arról lévén szó, hogyan ne foglaljon pártot a tanár a Napoleon-kérdésben a feladat rendkívüli nehézségéről a fentiekből meggyőződhettünk. Irányadó szempont ilyen esetben a következő lehet. Egyrészt kétségtelen, hogy a jelen kérdés olyanformán eldöntve, hogy egy felfogás közfelfogásnak legyen nevezhető, nincs. Másrészt erre az esetre kevésbbé vonatkozik az az állítás, hogy a legtöbb része a történetnek szorosan kapcsolatba hozható a jelen politikai, felekezeti és társadalmi kérdésekkel. Ha tehát — ami elkerülhetetlen, ez esetben privát meggyőződést kell hangoztatni és érvényesíteni, ez úgy történjék, hogy az eredményt magok a tanulók vonják le a tanárnak céltudatos előadási módjából. Ilyen esetben érvényre juthatnak az Utasításnak a tanár világfelfogásáról, egyéni meggyőződéséről szóló sorai. A dolog megvilágítására legyen szabad itt erről rövid próbaelőadást tartanom. Tárgyul vegyük az 1806.-ki jénai ütközetet.

Az 1806.-ki év októbere szokatlanul borongós, komor hangulatban találta Poroszországot. Az őszi esőzés korán beállott s járhatatlanná tette az utakat. Négy fal közé zárva, hűvös, nyirkos levegőben, az ablakon az eső egyhangú verdesését hallgatva, telve rémhírekkel és kétségbeeséssel, valami eszeveszett francia kalandorról folyik a szó itt is, ott is. Egész közönséges rablóvezérről, aki semmivel sem különb, mint amilyeneket nálunk poroszok-