Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1911

4

éveiben mámoros szívvel remény és kétkedés közt ingadozik. Hol bizó melegséggel küldi csókos üdvözletét kedvesének, hol meg csalódást, hűtlenséget sejt, átoknak mondva szerelmét, mely a sirba is leszáll hozzá, mint kisértő (Elátkozva). Keserű végzet szakítja el a leánytól; gőgös, válogató, kacérsággal emészti a költőt; máskor (Más csillagok) a maga nyomorúságát tartja akadálynak. Tied a boldogság csendes tűzhelyen,

Enyém a csalófény s a hiú küzdelem.

Te élsz a valóban, örülsz a jelennek,

Én a múlt s jövő közt tétova keringek.

Szerelme tárgya változó, mint a legtöbb lírikusnál. Egy másik „gázol a megtört sziveken“, hogy’ bíznék benne ? Szépsége a büszkesége, de a szépség múlandó (Királynő vagy). Azután felocsúdik : Hazugság volt. A lelkét szívesen odadja az ördögnek is, csak kedvesét nyerje el.

Föld elnyelhet, menny rám omolhat,

Le nem mondok rólad soha!

Érzése tovább hullámzik. Csak igazi szeretők tudnak gyűlölni, ha másra kacsint a leány (A gyűlölés). Csókra vágyik, mert szereti. „Csak egy bűnt ösmer a természet: csókolni szerelem nélkül“ (A csók). Újra csalódik, de büszkén halad utján. Nem a Vajda János szaggató szervedélye van ezekben a versekben, nem is a holdfaló költők erőtlen emésztődése. Elbusul, ha reménye oszlik; daccal emeli fejét, ha játszanak szivével. Versein ott a dalnak őszinte érzése. Ezt a szerelmi költészetet megiegyinti az érzékiség, de nem ösztönös vadsággal ; a vér, a vágyak örömét keresi, ölelésbe, csókba szeretné fullasztani imádottját. Ez a vonás részben Vajda János hatása, ki izzó vágyban emészti magát elérhetetlenért. Csalogatja „az üdv izzó kohója, hol a csók terem“, kedvese válla hideg, fehér és mégis gyújt, ha közel ér;