Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1910

4

Szempontjából igaza van. De bármennyire erőszakolnák az eszményi nevelést kívánó nevelők a maguk iskoláját, tanítvány nélkül maradna az, ha az emberiség örökbecsű intézményeinek és eszményeinek megkedveltetésén kívül nem tudná egyszersmind olyan képességekkel felruházni az ifjúságot, a melyek jövő hivatására előkészítik s nem birna bennük érdeklődést kelteni olyan dolgok iránt, a melyek a fejlődés, a haladás természetszerű folyományai.

Az iskola feladata tehát megtanítani az ifjút, hogy a valóságot, az életet s annak a legkülönbözőbb viszonyait eszményibb, nemesebb, emelkedettebb szempontokból mérlegelje, de tudja megszerezni a „kenyeret“ is, a mely nélkül sem ő, sem hozzátartozói megélni nem tudnának.

S ehhez az élethivatáshoz az iskola nézetem szerint előkészíti az ifjút, ha egyrészt a tanulni valókat, azok mértékét, mennyiségét és irányát is mindig az élet követelményeihez szabja, az az mindig a múlt tiszteletre méltó hagyományaihoz kapcsolódva nem gátolja, nem nehezíti, nem ignorálja a folytonos fokozatos fejlődést sem. Másrészt az ifjúnak a jellemét, gondolkodását, erkölcsi tökéletesedését a jól berendezett társadalom nemes felfogásához képest alakítja és igy e téren sem felejtkezik meg az emberiségnek örökbecsű eszményeiről sem, de a fejlődő életnek szinte erőszakos parancsai elől sem tér ki egészen.

Hogy azonban az ifjúságnak ilyen kiképzését és tanítását hogyan s mivel érhetné el az iskola, arról most tárgyalni nem kívánok? Mert a tanulnivalók mennyisége, iránya és tartalma felől s arról az erkölcsi jellemesedés- ről, a melyet a tanuló ifjú az iskolában szerezhet, csak az egész tanítási anyagnak, módszernek és iránynak részletes tárgyalása mellett szabad szólani s e téren minden felületesség nem hogy elősegítené, de inkább rontaná