Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1906

S e palotának mindenik faláról

Szent öntudat dusfénye ég, — ragy°g —

Az tükrözik az ünneplők arcáról. . . .

— hisz testvérek vagyunk és magyarok! .

Magyarok ! . . Van-e széles e világnak Dicsőségesebb népe, — nemzete? ! . .

Oh ! adjon hálát az egek Urának,

Akit magyarnak rendelt végzete!

Nem végzet ez ! — Egy édes Istenáldás ! Egy fényes álom, csalfa mese tán . . . Szemetvakitó mennyei sugárzás Csillagtalan, szomorú éjszakán ! . .

Mert voltak nekünk is nagy éjszakáink ! — Volt hosszú álmunk, fénytelen napunk . . . Tavaszidőben vírágtalan fáink, Gyiimölcstelen, reménytelen nyarunk ! — Volt meddő őszünk; ki nem kelt vetésünk S mi volt ezekhez képest még a tél?! . . Le nem irható tenger szenvedésünk,

Miről a régi történet beszél ! . .

. . . Egy nemzet változó történetében Az iskolának missió jutott I —

Ez szórt magot a nemzedék szivében,

A melyei az győzött, vagy elbukott . . .

S ezért: a mely nemzetnek iskolája Nagy eszméket szolgálva küzd, nevel, Annak a népnek fia, katonája Dacolhat minden poklok ezrével! . . .

Ezt szolgálta a tudás régi háza ! — Küzdött, nevelt egy évszázadon át . . .

= 41