Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1906
hivatásunk alapját lerakni; szeretni az édes hazát, megismerni érdekében korán az igazságot, elvet, hogy ,,A legparányibb kör mi boldog, Ha feladatát jól megoldod . . . ! vagy : A legkisebb mező is mily áldott, Csak igazán kell megmunkálnod.“ Egy becsülettel és áldással megfutott múltra, betöltött hivatásra tekintenek vissza az ódon falak. Kiváló paedagogusok, szakemberek, tudósok, irodalmi férfiak, lángelmék ültek nem egyszer azokban a szerény tanári kathedrákban. Neveiket szárnyaira vette a hir s bizony hazánk utolsó százéves közművelődés történetének nem egy lapját tölti be az ő eredményes, áldásos, megkoszorúzott működésűk. Méltók, nagyon méltók rá; hogy a haza Szivében hordja azok emlékét Kik a hazát szivükben hordozzák, — Emlékezést, emlékezést nekik. Es nézzetek körül a hazai társadalomban, annak minden rétegében, osztályában, fent és alant, a közélet legderekabb munkásai között ezreivel találkoztok nevekkel, akik itt az iskola ódon falai közt nyertek indítást, irányt, alapot közhasznú tevékenységükhöz; váltak hasznos polgáraivá, vagy épen tisztelettel, dicsekedéssel emlegetett oszlopaivá a nemzeti társadalomnak, egyházunknak s hazánknak. Hálás elismerés és kegyelet koszorúja illeti meg az ódon küszöböt, a melyet ma megindult szívvel elhagyunk, a múltnak átadunk. Főgimnáziumunk palotaszerii uj otthonában, díszes csarnokaiba belépve, megvallom ott se óhajtok, várok más irányt, más ösvényt, más ideálokat, más jellemet. 38 a
