Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

löz; ez utóbbi a negyedik rend körében lejátszódó családi tragédia — háttér nélkül. Megírásánál ifjúkori remi- niszcentiák vezették a költőt (felső-sziléziai fürdőhely —■ a vendéglő); a vendéglősben (Siebenhaar) állítólag atyját rajzolta. A darab technikája ügyes; a compositió ellen sem tehetni kifogást. Egyéb fogyatkozásaira a „Thiellel“ való összehasonlítás vezet. Ez egybevetés meggyőz bennünket arról, hogy a beszély a hasonlíthatatlanul sikerültebb alkotás. A vasúti őr csak azt ígéri meg feleségének, hogy kis fiának gondját fogja viselni és ép azért nősül meg újból; Hens'chel pedig fogadalma ellenére lép házasságra. Thiel nem ismeri új házastársát s így nem is vehette elejét a bajnak; Henschel ellenben ott látja minden nap maga előtt cselédjét — ismeri, hisz Henschelné féltékenykedése ő rá vonatkozik, mert belát Hanne sötét leikébe, félti férje jövőjét. Thiel kiábrándulása csakhamar bekövetkezik, Heu- schel még akkor is vak, mikor mindenki Iát. Thiel lelki küzdelmét végigszenvedjük, látjuk erősbödését, ijesztő kitörését; Henschel semmiféle felindulást nem mutat, mikor pedig szeme kinyílik, egyszerűen félre áll és felakasztja magát. Látjuk, hogy „Henschel fuvaros“ nélkülözi ép azt, a mire a fősúlyt kellett volna fektetni: főhőse lelki küzdelmének bemutatását. Érthetetlen Witkowski állítása, hogy „Henschel és Hanne Hauptmann két legsikerültebb drámai alakja.“ Ezt inkább Hannéra vonatkoztathatjuk, bár „a nő legdurvább típusa, a mit a német irodalom ismer“. (Bulthaupt). A negyedik felvonással (a dühöngő fuvaros megtudja a valót) elérte a költő a legnagyobb színpadi hatást. A színműnek a Grillpar- zer-díjat ítélték oda.

„Schluck und Jan“ (1900) a következő darab. Nem tarthat elismerésre számot. Vígjáték, vagy a mint az alczím mondja — „Spiel zu Scherz und Schimpf“,