Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

33

Az angyalok karéneke után:

Lágy csendesen úgy repülünk veled el,

Eja — popeja — a mennybe fel, újra világosság árad a színre. Hannele megint az ágyban fekszik: szegény beteg gyermek. Dr. Wachler a kezelő orvos föléje hajlik, megfigyeli és megállapítja a halált.

Az álomkölteményt kedvezően fogadta közönség és kritika. A naturalismus híveit kissé kellemetlenül lepte meg: ő, vezér — verseket ír; kifogásolták mistikus vonását. Es joggal, mert „Hannelével“ rálép a költő a Symbolismus útjára, mely az „Elsülyedt harangon“ át a „Szegény Henrikhez“ vezet, hogy végül a „Pippában“ teljes diadalt arasson. „Hannele kapóra jött: a drámai meseköltemények ép ez időtajt jöttek újból divatba (Eulda: Talisman).

Belepillantunk a beteg gyermek leikébe, melynek csodás gazdagsága vísiók alakjában tárul elénk a halál pillanatában. Az álmok összevisszasága bámulatosan van megjelenítve, a lágy, virágos, sentimentális versek túl- világi lényekhez illők, a szegényekháza és a vísiók pompája közt mutatkozó megdöbbentő ellentét rokonszen- vünket a legnagyobb mértekben kelti föl az üldözött árva lány magában véve is megható sorsa iránt. Kifogásolták a versek mesterkéltségét, belhozták, hogy oly pompás versek, mint a milyenek az angyalok éneke, a megváltó beszéde nem születhettek Hannele lelkében: csakhogy ezek is vísiók, a gyermek ezeket is megálmodja. Alaposabb a másik kifogás, hogy a második rész nem nyújt újat: a látomások folytatódnak. Egy helyt összezavarodik valóság és álom t. i. mikor a diakonissa megifjodva szerepel a vísióban is (ez a homály a színpadi előadásnál megszűnik). E lényegtelen hibáktól eltekintve igazat kell adnunk Woernernek, aki „Hannelét“ a legértékea