Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1901

hogy gymnasiumot létesítsenek az Alföldön a tervezők, midőn egyetértő buzgósággal eljutottak azon elhatározáshoz, hogy a nyomott jobbágyi helyzetben élő protestáns hívek áldozatkészségéhez folyamodva, nagyobb szabású tanintézetet nyitnak Békés vármegyében.

Az Alföld lassan népesedő megyéi, Pest, Bács-Bod- rog, Békés, Csongrád, Csanád és a Bánát, a török kiűzetése után 1720—1745-ig kezdtek a sok vérfürdő után éledezni. A népesedést a felvidékről levándorló evangélikus hívek fokozták, kik gyorsan fejlő egyházközségeket szerveztek. Ezen egyházközségek eleinte a pesti ág. hilv. ev. egyházmegye kötelékébe tartoztak. De a nagy magyar Alföld területén a XVIII. század közepén ág. hitv. ev. középiskola sehol sem volt található. A müveit protestáns családok tanulni óhajtó gyermekeiket r. katholikus iskolákba járatni vonakodtak. Visszatartotta őket ettől a közel múltnak sok keserű tapasztalata. Inkább küldték az ifjakat Selmeczre, Késmárkra, Eperjesre, Pozsonyba, bár e távol idegenben az iskolázás költséges és az ifjúságra veszélyes volt. Ezért a pesti ág. h. ev. egyházmegye gyűlésein 1790—91-ben ismételve is fölszóllalt Pongrátz Balthazár felügyelő és ajánlotta, hogy egyesült erővel létesítsenek az alföldi protestánsok a közszükségnek megfelelő gymnasiumot. Szava azonban elhangzó szó volt a pusztaságban.

Mikor aztán az egyházi kormányzás érdekében a Békés-bánáti egyházmegye kiválóit a pesti egyházmegye kötelékéből és a protestánsok autonom szervezkedésére eléggé kedvező 1790—91-dik XXVI. törvényczikkely szentesítést nyert, fokozódó önbizalommal kezdtek a protestánsok közművelődési érdekeikről gondoskodni. Ekkor újította meg Klaniczay János, temesi alispán, mint a békés-bánáti egyházmegye lelkes felügyelője a Pongrácz által már előbb hangoztatott eszmét. 1802. május 19-én