Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1898

— 40 —

sem átvennök örökség gyanánt elődjeinktől azt a nevelői gondozást, melyet ők — legalább a nemes gondolkozáséi kiválók — oly lelkesen gyakoroltak. Ezért aztán ne csodálkozzunk, ha kevésbé sikerül szerencsésen hatnunk azok kedvező alakulására, kiket közelebbről egyéniségük szerint nem is igen ismerünk. Azt hiszem, nem is annyira tanítani, mint munkásitani, nem annyira értelmesiteni, mint nevelni, nem annyira egyetemi színvonalon álló előadásokat tartani, mint egyénenként kioktatni lenne az a megkívánható bölcseség, mely által szerencsésebben vezethetnök s kedvezőbben átalakithatnók tanulóságunk kis világát. Bizonyosan a ma annyira felkarolt internatust is könnyebben tenné nélkülözhetövé a tanári testületeknek azon nevelésügyi buzgólkodása, hogy az alkalmazottak növekvő számával arányban megosztanák maguk között a tanulók otthoni gyakori látogatását Ezzel éreztetnék a legelevenebben az ifjúsággal azt, hogy iskolában és iskolán kívül nincs oly aprólékosnak látszó tény, mozgalom, esemény, szerencsés vagy kevésbé szerencsés tanulói összeköttetés, együttes vagy egyéni vállalkozás, mi a tanárok figyelmét s ellenőrzését elkerülhetné.

Hallom már most is mind erre az ellenvetések felrajzását. Nem ér rá erre a mai gymnas. tanár. A sok előkészülés, az otthoni irásjavitás, az üdülésére szánt idő feláldozása, a társas összeköttetésektől eredő sok kötelezettség teljesítése, a megérdemlőit pihenés megháboritása mind ellene szól annak, hogy a tanár ma ilyen szorosabban véve nem is tanügyi feladatra magát kötelezve érezze. És mégis meg vagyok győződve, hogy tanitásügyi érdekeknek ártunk azzal, ha ezen nevelésügyi munkakört elhanyagoljuk. Bizonyosan az a leereszkedő figyelem, gondos felügyelet s az ezekből fejlő személyes összeköttetés bensösége sok gyenge, csüggeteg, szorgalmában s erkölcsi mivoltában megingott, elfásult tanulóba lelket öntene s