Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1898

Adafeol^ a gijmnagium napi ^érdégeiljez.

Az ember, mint a költő mondja: „teremt, vagy ront de nem henyél“.

A gymnasium életében is érezhető módon lüktet, az öntudatos szellem újítási vágya. Szívesen üdvözöljük azt, tudva, hogy intézményeink minden fejlődése ez újítási vágyból veszi erejét.

Csakhogy ha valahol, akkor az iskolákban igen óhajtandó, hogy az újításokkal csinyján és meggondolva bánjunk. A köztanitás és nevelés az a tér, hol helyesnek mutatkozó elméletek értékét csak úgy próbálhatjuk ki, hogy a mellett az ifjúság fejlődését koczkára tesszük s nem ritkán végzetes megzökkenésnek és háboritásnak vetjük alá.

Tapasztalatok igazolják előttem ez állítást.

Magam is tanuló koromban az zajugróczi tanítási tervezetből a Thún tanrendszerén át vergődtem, hogy utóbb mint tanár az acsai tanítási tervezetről az ág. h. ev. egyetemes tanügyi bizottságunk által kidolgozott s az összes hazai h. ev. fögymnasiumokra kötelezőnek kimondott tanítási tervezet zökkenős utjain és meredélyein át végre az állami tanítási tervezet előnyeinek s hátrányainak tapasztalati mérlegelése után egész a most életbe léptetendő revideált tantervezetig eljussak. Minden tantervi újítás kritikus