Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1897
— 96 sok mutatvány és szórakozás miatt közönségünk hanyatló érdeklődést mutat. Ugyancsak a tanulóság szépészeti érzetét, vagy legalább is fegyehnes tisztes magatartását érintő ünnepélyek gyanánt is kell megemlítenünk a majális alkalmával lefolyt tornamutalvá- nyokat, az Aradon — május 29. 30. tartott vidéki tornaversenyt s a közvizsgálatot előző napon — junius 20 — az iskola játszó terén tartott disztornázást. Az ifjúság erkölcsi művelődését és jellemcsedését kívántunk irányítani és fokozni azzal, hogy — a kik megtehettük — iskolán kivül is érintkeztünk tanulóinkkal, látogattuk otthonukban, semmi könnyelműséget, kihágást, botránkoztató esztelen, vagy durva magaviseletét szó és fegyelmezés nélkül nem hagytunk. Ez okból kellett egy nagyobb tanulónkat kétes magaviseleté miatt csendesen cltá- volitanunk s nagyobb kisebb kihágások miátfr többeket megrónunk és fenyitenünk. Ellenkezőleg a jókat, jellemeseket, szorgalomban kiválókat ezért emeltük a tanulóság köztudata előtt is utánzásra méltó példaadók gyanánt azzal, hogy őket tőlünk tclhelő kedvezményekkel elláttuk, ösztöndíjakkal és jutalmakkal kitüntettük, segélyeztük, mint arról alább részletesen is szólunk. A hazafias jó szellem irányítását és nevelését hivántunk szolgálni akkor, midőn 1897. október 4-kén az iskola dísztermében megünnepeltük felséges királyunk névnapját azon országos lelkesedés által indítva, mely keletkezett akkor, midőn hire terjedt, hogy felséges uralkodónk személyes áldozatkészségéből szobrokat emeltet azon kiváló törlénetj alakoknak, kik koruknak uralkodó eszméit oly jollemzcteson képviselték. Ez ünnepélyen a tanulóság elzengé orgona kiséret mellett nemzetünk két hymnusát, az igazgató hálásan méltatta a nemzetünk történeti nagy alakjaival szemben királyunk nemes elhatározását s a tanulók alkalmi szavalla- tokkal működlek közre. Ugyan így a hazafias jó szellem ápolására ezélzott az 1848. márczius 15-kének a nagy közönséggel együttes megünneplése, melynek lélekemelő tartalmát ismét főgymnasiumnak tanárkara s tanulósága hozta létre alkalmi beszédeivel és szavalataival. Midőn aztán a törvényhozó testület törvényileg intézkedett arról, hogy nemzeti újjászületésünk nagy időszakát, az 1848-dik év törvényhozási alkotásait ezen törvények szentesítésének napján évente iskolailag is megünnepeljük, a húsvéti szünnapok miatt april 16-kán újra a díszterembe gyűjtöttük össze tanulóinkat, kik előtt az igazgató és Sárkány Imre tanár tartottak lelkesítő és kiok-