Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1897

97 — tató alkalmi beszédeket s mondta el a tanári kar közadakozásából 20 koronával jutalmazott alkalmi ódáját Horváth Béla VIII. oszt. tanulónk. Ezeken kivid az önképzö ..Vajdakor“ zárt üléseiben meg­ragadott minden kínálkozó alkalmat, hogy magyar nemzetünk örven­detes és gyászos emléknapjait részint önálló dolgozatok, részint az eseményekre vonatkozó irodalmi remekek elszavallása által fele­désbe menni sob se engedje A társas közérzés és társadalmi művelődés érdekében töre- kédtünk tanulóinkat oly érdeklődés körébe bevonni, mely az ifjú­ság korával értelmesedésével és anyagi helyzetével összeegyeztet­hető. így a protestáns tanulóságot, kellőkép kioktatva és felvilágo­sítva adakozásra hívtuk fel az év elején, melynek eredménye lett aztán, hogy az c. e. e. gyámintézetre 10 forintot, a Luther-társa- ságra (i forintot gyűjtöttek össze maguk között növendékeink. Előfizetett 8(5 tanulónk 2 nt. Koren Pál főesperes úr által ineg- irott „Lutter és Melanchton1“ életrajzára. A magyar-igéni Bód Péter­iéin protestáns templomnak eredeti alakjában leendő fentartására hozzájárult tanulóságunk 24 frt 30 krnyi adományával. Hogy az egyéni hivatás által irányított önképzésnek táplálékot adjunk, nyitva tartottuk a nagyobb tanulóink számára a nagy könyv­tárt, a kisebbeknek a III. és IV. osztály tulajdonát képező kis könyvtárt s az önképzö „Vajdakor" tagjainak számára az iskolai helyiségben berendezett olvasó termet, hol szépirodalmi és tudo­mányos müvek mellett nemzeti irodalmunk választékosabb folyó­iratai használatra kitéve hevertek. Ezek mellett a műveltebbek tár­saságába szívesen bocsátottuk és láttuk a tanuló ifjúságot. Ezért kellő ellenőrzés mellett tanulták Dobos Adolf tánezmestertöl a lánczot olyan növendékeink, kik erre szüleiktől engedélyt felmutattak- Nem tiltottuk, sőt a nagyobbakat tanulmány czéljából utasítottuk is arra, hogy jobb szabású színi előadásokat látogas­sanak, nálunk megjelenő müszavallók és rccitátorok, művészek elő­adásait fölkeressék. Tánczvigalmuk alkalmából szívesen is fogadta Szarvas müveit közönsége a tanulóságot saját körébe s srdeklö dött az ifjúság előadásai s nyilvános mulatságai iránt. Főként a május 26-kán az Anna-ligetben Plenczner tanártársunk ellenőrzése mellett lefolyt tavaszi mulatság volt oly kedves összejövetele a közeli vidék és e város közönségének, melynél tanulóink társas vállalatai s torna-mutatványai iránt osztatlan jó akarattal találkoztunk. A tanulók sorsa felett emberbaráti szeretettel őrködvén tanár­karunk e tanévben is úgy a tanulás sikerének biztosítására és foko-

Next

/
Thumbnails
Contents