Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1897
— 33 — nak, a kedélyes és szórakoztató estének élvezetekben gazdag kárpótlása. Megjegyzem azonban, hogy az élvezetek és szórakozások folytonossága is oly egyoldalúság, mely a testi és lelki életre egyaránt káros. Jól mondja Eötvös: a folytonos munka rideggé, közönyössé, a folytonos élvezet és szórakozás könnyelművé és munkára képtelenné teszi az embert. Azt hiszem legtöbb iskolai épületünkre gondolva azt sem lehetne elvitatni, hogy kivált a téli hónapok alatt a fűtött és zárt iskolai helyiségekben, tisztogatás, szellőztetés daczára több mérgező hatásnak van kitéve az, ki folyton 5 (> órán át tartózkodik az iskola falai között, mint ki órákra terjedő megszakításokkal látogatja a kellőleg szellőztetett tantermeket. E mellett a látás idegeit is jobban kimeríti, ha 5 — (5 órán át kid 1 a különben is többnyire czélszerütlen kiállítású, rossz papirosra kis betűkkel szedett tankönyveket forgatnia, pontos szerkesztést kívánó rajzolatokat, térképeket készítenie, számolnia s Írnia a tanulónak, mintha órákra terjedő időközök szakítják meg a munkát s más és más érzékeink változatos igénybe vételével alkalom van adva arra, hogy az érzékek s agyvelö napközben többször megpihenjenek. Az izom- és vele kapcsolt csont-rendszer fejlődésére sem lehet kedvező a nagyobbára folytonos ülést kívánó iskolai foglalkozás, ha azt 5—(i órán megszakítás nélkül űzzük Eszszerüleg >iSi előnyösebbnek ígérkezik s gyakorlatilag is jobbnak bizonyul az, ha önkönyles foglalkozásának ingere szerint változtatja helyzetét a gyors kifejlésben levő lestszervezet, kinyujtózkodhatnak a tagok, kiegyenesedik a görnyedő testtörzs, kitágulhat ösztönszerüleg a mellkas, sétában, játékban, tréfálkozásban kedélyes szórakozásban, táplálkozásban felüdülhet s megpihenhet az idegzet, mint a cselekvő lélek, anyagi alapja. És ha csak azon feltétel mellett vagyunk jogosítva az iskolát látogató ifjúnak munkásságát igénybed venni és czélszerüen irányítani, hogy testi jóllétét, erő-» készletét, erősödését, növekvését semmikép ne koczkázt lassúk és kártékonyán ne befolyásoljuk: akkor nem tudom elképzelni, hogy mi jogon és okon lenne szabad nekünk iskolai életünkben elzárkóznunk azon lapasztalatok elöl, melyek azt bizonyílják, hogy emberségesebb, egészségei