Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1897
— 25 — Zween gute Geister hatten Mäonides Und Maro's Sprachen, Wohlklang und Silben mass. Die Dichtung wallte, in der Obhut Sichrer, den Weg bis zu uns herunter. Die spätem Sprachen haben des Klanges noch wohl; Doch auch des Silbenmasses ? Statt dessen ist. ln sie ein böser Geist, mit plumpem Wörtergepolter, der Reim gefahren. Red ist der Wolklang, Rede das Silbenmass ; Allein des Keimes schmetternder Trommelschlag, Was der ? was sagt uns sein Gewirbel, Lärmend und lärmend mit Gleichgetöne ? Nem csoda, hogy Klopstock előítélettel viseltetvén az akkori szokásos versformák iránt, azokat a hajlékonyabb, költői eszméhez és érzelemhez simúlóbb, költői szárnyalásra alkalmasabb formákkal pótolni igyekezett, melyekben ö maga a verselést legnagyobb könnyedségre, Goethe valóságos virtuozitásra emelte. Végre Klopslock hazafias elfogultsága az, mely a francziáskodó korban a rímet is nemzetietlennek, szolgai utánzásnak tekintette. Az általános utánzás elterjedésével, mely fökép a szomszéd népek rímes költészetére szorítkozott, méltán tarthatta, mint egyéb formákat úgy a rímet is idegen, a nemzeti nyelv természetével ellenkező jövevénynek, s azért ö, a ki a német irodalom reformálását, nemzeti alapon való átalakulását sürgelle és hangoztatta, mindent elkövetett, hogy a rímes formákat a nemzeti nyelv szellemének megfelelőbb latin és görög alakok segítségével kiküszöbölje. Tévedett ugyan abban, hogy a véleménye szerint nemzetietlen formát megint csak idegennel akarta pótolni; tévedett abban is, hogy a rímet a költészet sallangjának tartotta, nem ismervén föl, hogy az a költészet valósággal lényeges elemét képezi; végre tévedett abban is hogy a rímet a német nyelv természetével ellenkező külsőségnek gondolta, holott az a nyugatéuropainyelvek sajátságaiból folyik. Épen az egyházi költészet volt az, a melyben
