Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1891
4 eröfejtése által minden irányban fokozza az embernek úgy belértékét, mint gyakorlati hasznavehetőségét. Azonban mindezen tárgyi feladatok felett — habár épen azoknak alapján — az önleges képzés s belterjes egyéni kialakulás teszi aztán a tanítás munkájára a koronát. Mert a tanítás sokoldalúsága végeredményében kell, hogy abban összpontosuljon, hogy okos felfogásra, önálló értelmes gondolkodásra, tartalmilag igaz s alakilag helyes itélgetésre, okoskodásra fejlesszük tanítványainkat s igy táplálván az értelem és öntudat ösztönét, mindeneket vizs- gálgató gondolkodása által kell a fejlő embert önérzetessé, szabaddá s az általa legigazabb meggyőződése szerint helyeselt erkölcsi jó szolgálatában szeretetből munkássá tennünk. Végeredményeit tekintve tehát a tanítás a nevelésnek, ha nem is kizárólagos, de bizonyosan leghatalmasabb eszközévé válik. Voltakép a valódi tanításnak kritériuma épen az a nevelői befolyás, mely a tanítvány egyéniségének világos ön tudatosságában, nemes önérzetében kötelességek iránti hűségében, felelőssége érzetében s erkölcsös önfegyelmezésében nyilvánul. Ezredéves fejlődés után ma az igazi tanitás művészettel határos öntudatos és tervszerű ügyeskedés. Ebben mesterré erősödni nem könnyű feladat, Kioktat erről az elmélet s méginkább meggyőz a gyakorlat. A tanitás tárgyainak czélszerü feldolgozását világosítják meg előttünk a mai kor didaktikája által előszeretettel tárgyalt módszerek. Gyakorlati tanférfiú sohsem kicsinyli a növendék fejlettségéhez s a tantárgy természetéhez tapintatosan alkalmazott módszer értékét semmi tanításnál. Másrészt azonban bizonyos az is, hogy a jól megválasztott módszernek s általában minden gondolható tanításnak
