Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1888

ebbon keresendő tehát a hiba, de abban, hogy a vallás tanitás nem puszta ismeretközlés a hol a tudottak bizonyos mennyiségével mindenki megelégedni tartoznék. Ellenkezőleg. A vallástanitás mértékét nem az adja, hogy egy tanfolyamba tartozók mennyit tanultak, hanem az, hogy a tanultakat mennyire fokozták személyes meggyőződésük kincseivé s mennyire tartják a tudottakat életben kötelező tájolónak (cornpuss), melytől eltérni lelkiismeret elleni bűn 1 De tudjuk, hogy sokszor a legjobb mathe- matikus az élet aprólékos kérdésével szemben rossz számitó ; a legjártasabb történész maga ritka kivételes esetekben szereplő a történet tova fejlesztésénél s akárhány a szónoklallanban otthonos tekintély élvezhetlen s ügyetlen szónok, s még a legbölcsebb orvos sem képes sokszor okos életmódra vonatkozó tanait önmagán következetesen alkalmazni. Miért kell épen a vallástanitásnál a megítélésnek más mértékét alkalmaznunk? Hisz mindenütt könnyebb ismeretet szerezni, mint annak elővilágitása mellett okosai teremteni, s mindenkor könnyebb átformálni körülöttünk levő tárgyakat, mint úrrá lenni önmagunk felelt. És mégis úgy látszik ez az emberi fejlődés természetes menete, hogy elébb szükséges a dolgot megértenünk, átéreznünk, s csak aztán válunk a helyes belátás alapján okosan cselekedni s rendelkezni képessekké. És vájjon nem túlzott-e a türelmetlenség, melylyel az emberi fejlődés szerintünk lassú alakulását nézzük akkor, midőn azt kívánjuk, hogy a kiskorú tanuló mindeneken átható személyes tudattal s mindenekben az isteni jót és tökéleteset kiismerő biztossággal csatlakozzék a Krisztus által kijelölt istenes Irányhoz? Vajha elérhető lenne ily tökéletesség a fejlődő ifjúnál már az élet küszöbén! Senki