Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1886
13 ama varázslatokról, melyeket Circe és Medea bűvszerei, vagy a Medusafő látasa idéznek elő. Mindeme mondák már Ovidius előtt fel voltak dolgozva. Hogy mennyiben támaszkodott ezekre Ovidius, pontosan meghatározni nem lehet, mert e művek elvesztek. Tekintve azonban más művekben való önállóságát, kép- zelmének kimerilhetlen gazdagságát, s költői alakitó képességét ; feltehetjük, hogy csak az anyagot vette át, s az egésznek összeállítása, s az egyeseknek megalakítása és kidolgozása teljesen az ő érdeme. Czélja az volt, hogy az összes mondákat egy összefüggő egészszé alakítsa a chaoslól egészen koráig ; s ez — mondhatni — fényesen sikerült neki, mert az egyikről a másikra szinte észrevétlenül történ ik az átmenetet, úgy hogy az elbeszélés fonala nem szakad meg seholsem. S bár nem egyszer kell a költőnek azonos vagy legalább hasonló helyzeteket festeni, bár könnyen egyhangúvá válhatnék az egész már csak azért is, hogy minden mondának átváltozás a befejezése ; mégis oly nagy a tartalomban a változatosság, oly könnyed, élénk, vonzó az elbeszélés, hogy e művet olvashatjuk legalább is oly élvezettel, mint a. modern kor egyik másik regényét, S csakugyan szokás is ezt az ókor első regényének nevezni. Ami különösen meglepő az előadásban, az a felette élénk színezés. Mennyire eltudja találni a költő, hol kell komoly, hol kedélyes, hol tréfás és pajzán hangon szólani, s hol kell csillogtatni a phantasiát és a költői nyelv szin- pompáját! Meglepő, mennyi természetességgel tud minden helyzetet elénk tárni, s mennyire ismeri az emberi minden izében, s éppen ennek alapján mily erős a jellemfestésben! Mit szóljak még nyelvezetéről ; arról a bámulatos
