Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1880

költészettan tárgyalásával szorosan és szervesen össze nem függve fordulnak elé. A szerző eként megmagyarázván, mi képezi a költemény tárgyának és tárgyalásának szépségét, átmegy a költői műnemek osztályozására.

A mint mondtuk, az eddigi tankönyvek idevágó szakaszaikat idegen, különösen s csaknem kizárólag német forrásokból mentették. Greguss könyvében ez is önálló része. Nézzük az epikai költészetet. Eddigi tankönyviróink körülbelül a következő fajokat különböztették meg benne: ballada, románcz, költői elbeszélés, epos, regény, monda, rege, mese, novella. Előzetesen meghatározták az epikai elem sajátságait, hogy t. i. az epikai alőadás objectiv, nyugodt, terjedelmes, plastikus, folytonos stb. s nem törődtek vele, hogy e kaptafára nem lehet ráhúzni az emlitett fajok nagy részét, pl. a románczot, balladát. Költői elbeszélésnek nevezték a „Keve- házá“-t, és „Katalin“-t (Arany) s az előadás merőben ellenkező voltát meg nem magyarázták, hanem ha úgy, hogy a lyray elbeszélést elnevezték a „regényhez és beszélyhez közel álló fajoknak“ (Torkos), vagy megkülönböztetik ugyanazt költői beszély nevén, de megjegyzik, hogy „a kettő közötti különbség kimutatása igen bajos“ s hogy a költői elbeszélésnek inkább kisebbszerü, mindennapi eseményke, — a költői beszély- nek pedig inkább jelentékenyebb és érdekesebb események szolgáltatnak tárgyat“. (Zsilinszky).

Greguss az epikai költészet különböző fajai közt határvonalat húz s megkülönbözteti a tiszta és vegyes fajokat, s ez utóbbiakat pedig a szerint osztályozza, a mint az epikaiba más műnem sajátságai is vegyülnek. Továbbá az eddigi költészettanok megkülönböztették a mondát, legendát, regét, miáltal az osztályozó szempont következetlenné vált, mert hisz ez egyes műfajokat az előadás módja szerint osztályozták, holott a monda, rege, legenda, a tárgy eredetét veszi kiindulásul. Így tehát a szerint a mint egy költő egy-egy mondái tárgyat feldolgoz, a monda lehet epos, költői elbeszélés, bal■i*