Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1878

10

kedő hangszerével s a lélek épségét s derültségét visszacseng énekével. Ifjnkori tapasztalatokra visszaemlékezve tudja azt magáról legtöbb énekes, hogy ha tán nem részesült volna is alapos és művészi bevégzettséghez vezető zeneoktatásban, azért bizalmas baráti körben a kedély túláradása sokszor szívesen keresett és talált szebb énekben, népdalban, hazafias hangulatú hym- nusban természetes lefolyást, vagy tán méginkább erőteljes táplálékot. S bizonyosan sok kétes természetű társaságtól vissza- tartatik az, ki üres idejét élvezettel s a megszokás folytán növekvő szükségérzettel áldozza a zeneművészetnek.

]\Jind ezen körülmények figyelmes méltatása azon következtetésre viszen, hoffv habár nem kívánnánk a túlter- keltetés vádjának uj alapot adni azzal, hogy az énekoktatás az algymnasiumban általán kötelezővé tétessék; mégis okosan gazdálkodva a rendelkezésünkre álló tanidővel, lehetne o czélra heti 2—4 órát fordítanunk, s a tanítást nem a vélet- lenségre s a növendékek egyéni hajlamaira bízván, alaposabbá s ez által lélekfejlesztőbbé tennünk. Nem is mondhatni ezt nehezen kivihetőnek, ha meggondoljuk, hogy az algymnasium két-két osztálya egybekapcsoltan is lenne vezethető, s ha nem tűznénk is ki oly magas czélt, mint minőt Bartalus István a magyar kir. közoktatásügyi ministerium által javallott énektanában a népiskolai növendékek elé tűz, hogy t. i. hat évi tanfolyamon át minden növendék hangjegyekből biztosan és szépen énekelni képesitessék; de bizonyosan a hangjegyismertetés, hangvétel, hangszinezés, rhytmus iránti érzék, a dalok nemzeti jelleme, szabása, beosztása, s hatására irányzott belátás fejlesztve megjutalmazná a fáradságot az által, hogy az ifjúság ízlése, testületi közérzése, testvéri szeretető, összetartása s a nemzeti művészet iránti áldozatkész érdeklődése mind együtt s egyetemesen egészséges fejlődésre biratnék.

És ha magán szorgalom tárgyának tekintenék továbbra is a hangszerzenével való foglalkozást, miután a zenészeti