Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1878

6

elvét „non múlta, séd múltúm“ kellőleg megértjük s bölcsen alkalmazzuk, midőn a gymnasiumokra szabott tantárgyak feldolgozásával és feldolgoztatásával foglalkozunk. Gondoljunk csak szakképzett és közlésben ügyes kitűnőségekre, s ha szerencsések voltunk remeklésüket csak egyszer is élvezni, örömmel beismerjük, hogy szakmájuk iránt tanúsított lelkesedésük, meglepő alaposságuk, előadásuk csínja, érdeke, újdonsága feledtette velünk erőtlenségüket s a nemes élvezetek sokasága és \arázsa nem engedte feléledni bennünk a fáradság, kimerültség érzetét s az ezen alapuló lúlterhel- tetés gondolatát. Alaposság, ügyszeretet s kellő módszertani képzettség mellett hihető, hogy épen első helyen a gymna- siumi tanárok egyéni remeklésükkel oszlathatják el legbizonyosabban a túlterheltetés vádját, másod helyen pedig a lelkes tanulóság, mely az eredményes tanulást nem akarja többé szórakoztató élvezettel rokon fogalomnak tekinteni, de a tanárok irányzó befolyása alatt tanulmányoz, olvas, ir, s fokonkint mindinkább megszokja a munkát oly áldásnak tekinteni, mely szerencsés fejlődésünk s későbbi megélhetésünk nélkülözhetlen föltétele.

Ezen meggyőződés alapján a szarvasi gymnasiumban felkarolt — s igaz — a gymnasiumi tanítás keretébe csak mellékesen beékelt zenetanitásról azon reményben terjesztem elé a jelen tájékoztatást, hogy midőn zenetaniíásunk jelenét vázolom s jövő intézkedésekre vonatkozólag nehány óhajtásnak adnék kifejezést, a túlterhelni-akarás vádját ez által gym- nasiumunkra hárítani nem fogom, mert épen sem szándékozom.

Protestáns ember előtt eléggé ismeretes az, hogy miért tekintjük mi a zenét az áhitat művészetének. Egyházi életünk, istenitiszteletünk, annak minden mozzanata összefűződik a vallásos költészettel s e vallásos költészetnek nehezen nélkülözhető segédje, a zeneművészet, mely ugyan ez esetben nem szórakoztat, nem kábít, de nemes egyszerűségében a vallásos