Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1876
G dik életkor a közép-kor, mely a 36-ik életévtől az 54-ikig terjed s mely a szabad teremtés, vagy tán helyesebben a kiható önálló oktatás időszaka, úgy testileg, mint lelkileg. Végre a negyedik életkor az öreg-kor mely a 72-dik s kivételesen szerencsés fejlődés eseten a 80—90-ik életévig tart s melyet a magába visszatérő nyugalmas és békés élvezés jellemez. Mások ismét a 18 évi időközök gazdag és sokoldalú átalakulását tekintve, belátták annak nehézségét, hogy mennél nagyobb időközökre terjedő észleléseinket foglaljuk egybe, annál kevésbé találhatni oly egységes alapgondolatot, melyben az életkor egyes fajai hiven jellemezve legyenek, s ezért apróbb, nevezetesen hét-hét évi időközökre osztották az emberi életet, annyi életkort különböztetvén s jellemezvén, a mennyiszer osztható héttel az emberi élet éveinek összege. De a Valóságban egyes emberek életfejlődését tekintve, ezen aprózó felosztás folytán nyert életkorok alig észrevehető átmenetekben következvén egymásra, mindenesetre sokkal több a rendkívüli s eltérő eset, mint mennyi az igy megállapítható keretekbe teljesen beilleszthető. Ezért bizonyosan fel- foghatóbb és megtarthatóbb az életkoroknak azon osztályzása, melynél fogva a kifejlést, a bevégzott fejlettséget s a lassú hanyatlást vevén szemügyre, ezen alapgondolatokhoz képest három életkort különböztetünk meg, nevezetesen: az i fj ú-k o r t, mely szenvedőleges befogadó jellemű s a gyors kifejtés korának mondható; a közép-kort, mely cselekvőleges kiható jellemű s a határozott czélra irányult munkásság korának tekintendő; végre az öreg-kort, mely a hanyatlás s fokonkénti enyészet, de egyszersmind a benható nyugalmas élvezés korának nevezhető. Megfigyelve igy az emberi élet fejlődésének alapijellemét, látni való, mikép hármas feladat vár reánk rövid földi életünkben, u. m: erőink s tehetségeink lehető gazdag kifejlesztése, aztán ezek határozott czélra irányzott munkásitása s értékesítése s végre ezek által a nyugalmas és sorsunkkal kibékítő élvezés biztosítása. Bizonyosan mind e feladat külön magában is méltó arra, hogy érte s miatta éljünk s zúgolódás nélkül viseljük az emberi életet még akkor is, ha tán egyéni fejlődésünk utain inkább a fájdalom és szenvedés töviseit, mint az öröm és kényelem
