Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1876
4 :tz emberi élet természetes fejlődéséről s ennek időszakokhoz kötött fokozatairól, vagyis az életkorokról szól. A messze múltba s a kétes jövőbe tekintve aggasztó homály borul a gondolkodóra, midőn az emberi élet alapokát s végczélját. megállapítani s e tárgyra vonatkozólag sorsával kibékítő életnézetet alkotni kíván. Hogy honnan vette eredetét az első ember vagy emberpár e földön, hogy a teremtő erő minő módot s minő időrendet követett, midőn a teremtés remekét, az embert, életre hívta; vagy hogy földi életűnk bezárultaval mi leend sejthető, talán ésszerűen következtethető sorsunk: ezek mind oly magasztos kérdései az önmagával foglalkozó gondolkodásnak, melyekre tapasztalataink elégtelensége mellett csalhatatlan bizonyosságot magába záró feleletet nem adhatni. Nem is mondható szánalmas szerencsétlenségnek, hogy midőn önmagunk tanulmányozására fordul tekintetünk, az alapos megismerés elől elzárul a múlt. elrejtőzik a jövő, s az ismeretek után sovárgó lélek ésszerű föltevések s vigasztaló hitre van utalva. Különben is elég alkalom kínálkozik arra, hogy kutatásainkat oda irányozzuk, hol tapasztalati tények végtelen halmaza kecsektet s biztosit értékes eredményről. Es épen ilyen közvetlen tapasztalatokon nyugvó egyik érdekes tárgya kutatásainknak azon bevilágított részlet, mely a homályos mult s a kétes jövő közé ékelve, emberi életnek neveztetik. Fajaiban s egyéneiben áll főn a nem. így az ember életéről hű képet csak úgy alkothatni, ha magunkat s embertársainkat alaposan megfigyeljük s tapasztalati adataink ösz- szegezéséből s feldolgozásából emelkedünk az emberi élet fogalmához. Az emberi élet időhez kötött, mely időnek végpontjai az ártatlan s annyi reményekkel koszoruzoti rengő bölcső, s a zordon s annyi lemondás és csalódás alatt roskadozó sír. Es még eme mindnyájunk által ismeri s élvezett élet is fejlődésében mily rejtélyes, mennyi ellenmondást magában foglaló s azért reá vonatkozó alapos tanulmány mellett is mily nehéz azt tervszerűen úgy intéznünk, hogy magunknak s másoknak javára élvén, öntudatos működéseinkkel. jellemünkből fejlő erényeinkkel s ezeken alapuló értékünkkel és méltóságunkkal megközelítsük az ember eszméjét. Hogy többet ne is említsünk, mily fájdalmasan hat a gon-
