Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1876

Áttekintve eddigi fejtegetéseinken, még egy hatalmas előítélettel kell megküzdentink s ez abban áll, hogy sokan hajlandók az életkorok közül egyet kiemelve, • a többieket, ezek rovására ócsárolni. Úgy látszik ezek felületesen fogják fel az emberi élet fejlődésének természetes rendjét, s hamis mértékkel mérnek, midőn tán az ifju-kornak csak előnyeit sorolják fel s a közép- és öreg-kornak csak fogyatkozásairól emlékeznek meg. Minden életkornak úgy előnye, mint hátránya szembetűnő; csakhogy ezek egymást ellensúlyozzák s egymás nélkül nem is képzelhetők. így előnye az ifju-kornak testileg a gyors kifejtés, az ezzel adott nagy erő készlet, egészség, melynek testgyakorlatok, józan nevelés s a szükségekhez mért okszerű orvoslás által munkaképességét, ügyességét bámulatosan fokozhatjuk ; előnye az ifju-kornak lelkileg a tehetségek gyors kifejtése s mesés fogékonysága, melyeknek tanulmányok általi képzése mellett biztosíthatni számunkra tisztességes, tán dicsteljes jövőt a szerint, a mint a kínálkozó alkalmat okosan megragadva, magunk sokoldalú kiképzését annak idején el nem hanyagoljuk. Igen, csakhogy eme gyors testi és lelki fejlődés fonákja aztán azon szánalmas lehetőség is, hogy soha nem követhetünk el oly pótolhatlan mulasztást, vétséget s bűnt önmagunk ellen, mint épen az ifjú korban, hol e mellett még a fejlődő ember legkevesebb élettapasztalattal s leggyarlóbb önuralommal hir s leginkább van mások kegyelmére s tán alapjában hibás vezetésére utalva. Ha tehát az ifjú-kori az élet tavaszának nevezzük: akkor nem szabadna felednünk, hogy a tavasz is csak azért szép, meri ez a természet ébredése, mely a hosszas halál után annyira kedvesen meglep; ha a ifjú kort a virágzás korának nevezzük: akkor nem szabadna felednünk, hogy épen a fa virágai közül ezer és ezer hűl alá a földre a nélkül, hogy gyümölcsösé érhetnék.

Ismét mások tán a közép-kori hajlandók dicséreteikkel elhalmozni s az előzményt, melyen ez, alapúi, s a következményt, melyben feloldást talál, kevés jelentőségűnek mondják. Tagad hat,lan. hogy a munkaképesség, az akarati erély, az egy ezélra törekvő küzdelem — kivált ha eredményes az, — az önmérsékletre vezető meggondolás oly méltósággal ruházzák fel a közép kort élő embert, minőt az ifjúnál még nem