Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1858
11 ál ata r tox ásunk Jézus Krisztus iránt. Úrvacsorára előkészítő beszéd: tartotta afőgymnásiumi ifjúsághoz Kicska Dániel vallástanár, (folyó évi Junius 18-kán.) *) 1 Ozeretve tisztelt hivataltársim! kedves tanulóifjúság! Minden emberi cselekmény, kivált minden húzainosb, fontosabb munka után bekövetkezik „az Isten igaz ítélete megjelenésének napja, ki megfizet mindenkinek az ö cselekedetei szerint.“ (Róm. 2: 5, 6.) Ekkép mint magatok igen jól sejtitek és tudjátok, beáll maholnap a tanév vége, és vele a számadás órájára kondul meg az általatok annyiszor meglesett harangszó. S ugyebár a jó ilju, búcsút vevén tőlünk, búcsút (anulótársaitól és e várostól, még csak ama toronynak sem fordítandja hátát minden hálaérzet nélkül? Beszámol köszönetével olyankor a jó ifjú amaz óramutatónak is, mint a ki öt álmából felköltögette, foglalkozásait rendezte, lépteit a tanoda és haza felé siettette, s végre az otthoni viszonlálás pillanatát is meghozta. Mert bizony orrán túl nem igen lát azon tanuló, ki az afféle müvekben is a világkormányzó Isten bölcs intézkedését föl nem találja, nagy kegyelmét fel nem fogja, miszerint az efféle hasznos műveket ember által felfedeztette, a mennyet a földdel némileg egy értelemre, öszliangzásba hozta. Soha sziveitekből a hálakötelezettség, a hálaérzet ki ne haljon! Mert, ha, mitől titeket mentsen Isten, ártatlan játékaitok közben példáid valamelyitek életveszélybe találna kerülni, és egymásnak testvérei lévén, — másik oda szaladna s amazt a veszélyből kiragadná: váljon a megmentett elfe- lejthetné-e valaha, mit miveit vele amanemtöje? Ilálakölelezettséget, hálaérzetet, szíves megemlékezést ha nem is követelnek tőle, minden bizonnyal legalább feltesznek benne. Sőt, a miattatok aggódó édes szülék, ha, — mitől ismét őket mentse Isten, — arról értesülnének nagy fájdalmasan, mikép fijuk itt, nem hallgatván se’ rájok se’ reánk, rósz útra vetemedett légyen, de egy hű barát által jobb útra lön térítve s így édes gyermekök meg van mentve a kísértettől, a bűntől, a szerencsétlenségtől: váljon édes szülőitek nem óhajtanák-e ama nemes lelkületű ifjút legalább látni egyszer és neki hálás jobbot nyújtani, öt hű emlékezetűkbe zárni? íme a háladatosság milly nagy kötelesség, s milly természetes nyilatkozása a jobb embernek! És lám, ama harangszó és óramutató, ama gondolat-, érzet- és élet-rendező, ama nemtö, ama megtartó, ama jó barát, ama megszabadító, ama testvér és üdvezítő, minőre az összes emberi nemnek el- kerülhetlen szüksége vala, az v olt — Jézus Krisztus. Milly nagy emléket hagyott ez a világ minden népeinek hátra s azok közt nektek is! Azért, további hozzátok intézendő szavaim tartalma legyen ekövetkező: A tanulóifjúságnak Jézus Krisztus iránti h ál a k ö t el e zetlsége. Luk. 12, 49. „Min dennek pedigu stb. E fölolvasolt alapigék irányzása szerint ti Jézusnak hálaadósi vagytok, mert I. „nektek sokat adlak;“ II-szor. mert „nálatok sokat letettek.“ Addig is míg Kicska D tanár, igen épületes szónoklatai — mikép reméljük — napvilágot látandnak, ez egynek itteni közlésével kedves szolgálatot vélünk tenni programini közönségünknek. T.
