Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1912

50 múlva, 1642-ben hazájába és egyházmegyéjébe visszatért s miséspappá szentelték föl. Fölszenteltetése után főpásztora engedélyével egy ideig Homonnai Drugeth Sándor családjánál nevelősködött/’ S már e szerény állásban figyelmes és odaadó működésével Szegedi a főúri család teljes elismerését annyira kiérdemelte, hogy a családfő 1644 márczius 2-ikán a legőszintébb elismerés és magasztalás szavaival ajánlja a derék fiatal papot Lippay György prímás kegyeibe.5 6 E kegy megnyilatkozása nem is váratott magára sokáig. A prímás ugyanis már félév múlva, 1644 szeptember 29-ikén az alig harmincz éves Szegedit az esztergomi főkáptalan kanonokjává nevezte ki.7 így a primási kegy Szegedit kanonoki stallumhoz juttatta, a szerencse pedig karjaira emelte. Életútja ugyanis ezentúl az egyházi méltóságok egész sorozatán vezeti őt keresztül. 1649 április 21-ikén már honti főesperes,8 1651 szeptember 6-ikán pedig zólyomi főesperes.9 Ebben az évben még az a megtiszteltetés is éri, hogy szülővárosának tanácsa egyhangúlag plébánossá választja őt.10 Szegedi mint nagyszombati lelkész lelkipásztori teendőit tizenkét éven át oly önfeláldozó buzgósággal teljesítette, hogy rövid idő alatt híveinek tiszteletét, rokonszenvét és osztatlan szeretetét vívta ki. Aligha csalódunk azonban, ha azt hisszük, hogy a nagyszombati hívek ily nagyfokú ragaszkodásának kivívásában Szegedi, a „kiváló költő és jeles hitszónok“11 ajkairól elhangzott szentbeszédeknek is nem kis szerep jutott. 5 Kollányi id. h. 0 Ugyanott. 7 Ugyanott. — Schmilth id. h. téved tehát, midőn Szegedi esztergomi kanonokságának kezdetét 1643-ra teszi. 8 Kollányi id. h. 9 Ugyanott. — Schmitth id. h. szerint 1650 május 12-ikén lett zólyomi főesperessé. Ámde ez az állítás téves. 10 Series parochorum Strigoniensium 288. 1. 11 A kánoni vizsgálat iratai Szegedit mint „egregius concionatoru-t említik, kortársai pedig őt „eximius poéta“-nak nevezik. Kaprinai gyűjte­ménye id. h. — Szegedinek pedig »Concha Divae Margaritae, seu Carmen de Sanda Margaretha, Belae IV. Hungarorum regis filia, Ord. Praedica- torum, a dom,ino Francisco Leonardo Szegedi, nobili Hungaro Tyrnaviensi, AA. LL. et Phil. Magistro, M. S. vitae eiusdem S V. ex Hungarico in Latinum interprete decantatum.“ czimű latin költeményét Ferrari Zsigmond adta ki. Korányi id. m. III. k. 331—2. 1. Schmitth id. m. 289. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents