Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1912
51 Szegedi mint nagyszombati kanonok-plébános 1652 táján elnyeri a Szent Miklósról czimzett madocsai apátságot és a Keresztelő Szent Jánosról nevezett zsámbéki prépostságot is,12 majd 1653 augusztus 14-ikén az őrkanonoki stallumba lép elő,13 1659 körül pedig Lippay prímás ő rá, mint egyik legbizalmasabb emberére14 az érseki helynöki tisztet is ráruházza. Szegedinek főleg ez utóbb említett állása volt alkalmas arra, hogy ő az egyházmegyei ügykezelésbe is betekintést nyerjen és azokra a küzdelmekre, a melyeket neki is egy évtized múlva mint megyés püspöknek az egyház jogaiért és szabadságáért a protestánsokkal meg kell vívnia, előkészülhessen. 1659-ben veszi kezdetét Szegedinek a közügyek terén való szereplése is.15 * Szegedi eddigi, tizenhat évre terjedő, buzgó működése által azonban oly bokros érdemeket szerzett, hogy azok a trón figyelmét sem kerülhették ki s elismerés nélkül nem maradhattak. Ez az elismerés a trón részéről nem is késett. I. Lipót ugyanis 1660 augusztus 16-ikán erdélyi püspökké10 és királyi tanácsossá nevezte őt ki. E kitüntetés révén, jóllehet az a már ismert okoknál fogva Szegedire, az új püspökre nézve sem jelenthetett a czímen kívül egyebet s arra nem is gondolhatott, hogy e főpásztori állásában a szentszék megerősítését kieszközölhesse s így egyházmegyéjében, Erdélyben joghatóságot is gyakorolhasson, az új főpap a hazai főpapok sorába emelkedett. S így neve is a többi egyháznagyok között úgy a törvények, mint más fontosabb királyi kéziratok záradékaiban szerepel. Hogy azonban főpapi rangjának legalább 12 Kollányi id. h. —Ezzel szemben Schmitth id. li. tévesen állítja azt, hogy Szegedi csak Í6ő5-ben nyerte el a madocsai apátságot. 13 Kollányi id. h. Schmitth id. li. Horányi id. h. E két utóbbinál a dátum (augusztus 3.) téves. 14 Lippay prímás e bizalmát még halála utánra is kiterjesztette, Szegedit nevezvén ki végrendelete egyik végrehajtójává. Kollányi Ferencz: A magyar katli. főpapság végrendelkezési jogának története 197. 1. 15 Az 1659. évi 61. törvényczikk. — Szegedinek a közügyek terén való további működésére nézve lásd : az 1662. évi 28. és 37. törvény- czikkeket is. 10 Okmánytár 19. sz. — Béke Antal id. m. 172. 1. olvasható amaz adat, hogy Szegedi csak 1662-ben lett erdélyi püspökké, téves tehát és 1660-ra helyesbítendő. 4'