Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1912
30 Ugyanezen a napon a trón a szentszékhez azzal a kérelemmel is fordult, hogy az általa erdélyi püspökké kinevezett Simándit nemcsak főpapi székében erősítse meg, hanem tekintetbe véve e püspökség szegénységét az új főpapot e megerősítésben a szokásos díjak elengedése mellett részesítse.15 * Ily értelemben irt Rómába Simándi érdekében Pázmány is, a ki különben 1634 június 12-iki levelében arra is rá akarta venni a szentszéket, hogy ez Simándinak könnyebb megélhetése czéljából a kezelése alatt álló alapokból a megerősítésen kívül segélyképen legalább évi 200 aranyat is utalványoztasson.18 Azonban a trónnak és a primásnek Simándi megerősítése ügyében éveken át folytatott lépései nem vezettek sikerre. Ugyanis a szentszék, jóllehet kezdetben maga Barberini Ferencz bibornok is 1634 július 22-ikén kelt levelében úgy a pápai megerősítést, mint a díjak elengedését kilátásba helyezte s a pénzalap elégtelensége miatt csakis a Simándinak engedélyezendő évi segély megadása iránt voltak aggályai,17 az új püspöktől, a kivel különben a bécsi nunczius 1634 februárius 16-ikán még a kánoni vizsgálatot is elvégezte,18 „a magyar királyi kegyúri jog terjedelme hogy Simándi előbb erdélyi püspök volt s csak „utóbb nyerte, el a csornai apátságot (!)" 15 Okmánytár 7. ss. 10 Pázmány fenti 1634 június 12-ikén kelt levelének erre vonatkozó szavai ezek: »Ut felix hoc initium felices successus nanciscatur, duó potissimum sunt, quibus Eminentiae Vestrae atque adeo Sacra Congre- gatio mcderi potest. Primum est, cum Sedis apostolicae in episcopum confirmatio nominato Domino Transylvaniensi necessaria cumprimis sit, is verő ne obulum certi cuiuspiam in Transylvania proventus, quin potius miserias et calamitates vitaeque discrimina sperare possit: dignentur Eminentiae Vestrae gravissima sua auctoritate efficere, ut confirmatio ipsius ábsque ullis sumptibus primo quoque tempore in Can- cellaria Suae Sanctitatis expeáiatur. Alterum est, quoniam nominatus hic Dominus Transylvaniensis plane apostolice, sola paupertate ac periculis stipatus, habitaturus in Transylvania est, ubi subsidium vix aut ne vix quidem ullum ipsi praestolandum: idcirco Sacra haec Congregatio dignetur ei in annos singulos, ducentos vei amplius nummos aureos subminis- strare, quo ct vitám ducere et munere suo, pro salute animarum, com- modius perfungi possit.« Pázmány Összegyűjtött Levelei II. k 485 -6. 1. 17 Barberini bibornok 163 4 július 22-ikén kelt levele a budapesti egyetemi könyvtár Pray gyűjteményének XXXII. kötetében. 18 Püspöki megerősítése tárgyában 1634 februárius 16-ikán meg-