Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1918

11

a temetés délutánján felsütött, hogy mintegy enyhítse a tél ridegségét s a gyászolók fájdalmát és derűssé tegye utolsó útját annak, aki oly nagyon rajongott a természetért s élete legszebb éveit szentelte volt szeretete tárgyának.

*

* *

Mártont! Lajos a középtermetűnél valamivel magasabb férfiasán szép alak volt. Erős mellkasa s válla fölé szabályosan kerek fej emelkedet kissé hosszúkás arccal. A mindig rövidre nyírt haj miatt koponyájának gömbölyüsége annál inkább feltűnt. Arcvonásainak férfias összhangját fényes fekete szeme élénkítette, amely fölé vastag, tömött szemöldökívek borultak; magas homloka az intenzív szellemi munka emberét sejttette. Szabályos alakú orra alatt sűrű nagy bajusz takarta el ajkát, állát és orcáit rövidre nyírt szakáll fedte. Életének utolsó pár esztendejében bajuszát és szakállát tövig nyírta, miáltal nem egyszer tréfás tévedésbe ejtette jó barátait és ismerőseit, akik első látásra nem ismerték föl a szinészdirectori arcban az ö Lajosukat. Járása, mozdulatai az élénk szellemi embert árulták el, akinek könnyedségét, ruganyosságát ülő foglalkozása sem rontotta el. Általában több volt külsejében az ideges tanárból, mint a filozófus paedagogusból. Ruházatában szerette a sötét szürke szint, amely nem vonja magára a figyelmet, sőt kerüli a föltünést. Mindig elegáns volt öltözete anélkül, hogy a divat szeszélyeinek hódolt volna. A tisztaságban nem ismert határt. Természetesen tanítványaitól is megkövetelte azt, s ezzel nem egy anyának okozott bosszús perceket, amikor a csak kissé is gondatlanul öltöztetett vagy mosdatott fiát megfelelő elbánás végett az iskolából szürgösen haza küldötte.

Amilyen volt külsejében, olyan volt lelkében. A természettudós pedantériájával dolgozott, összehasonlított, cselekedett. A valósághoz, a tényékhez tapadó itélésmód- jával egyeneslelküség, őszinteség párosult. Soha szóbeszéd alapján nem alkotott Ítéletet embertársáról, ami nem csekély erény egy kis városkában. Akit milyennek megismert,