Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1918
12 olyanul is tisztelte s ha méltó volt, meg is becsülte. Kollegiális szeretetét, együttérzését a baj, a bánat óráiban mutatta meg. Rendkívül érzékeny volt. Amilyen élénken tudott részt venni az élet apró örömeiben, épp oly mélyen tudta átérezni másnak a fájdalmát. Elénk temperamentuma mellett is megfontolva cselekedett, különösen mikor másokról ítéletet kellett mondania vagy a maga akaratát érvényre emelnie. Tiszttársai működésének megítélésében ritka jó indulat és méltányossági érzés vezette. S igazgatói tisztének valóban a legnehezebb problémája volt: úgy bánni a testület egyénileg oly különböző tagjaival, hogy senkinek egyénisége ne szenvedjen csorbát, az intézetnek javára legyen, igaz lelkiismerete szerint járjon el és szíve szerint jót tegyen. Hogy egyesek nem tudták vagy nem akarták helyesen felfogni és értékelni igaz és nemes szándékait, valóban nem rajta múlt, hanem mások gyarlóságán. Az a rendszeretet, mely az iskolás fiút jellemezte, a szenvedélyig fokozódik a férfiban. Irodájában, könyvtárában, köz- és magán iratai közt, számadásaiban, intézetében valóban pedáns rend uralkodott. A rendet, pontosságot, a kötelességek lelkiismeretes teljesítését mindenkitől megkövetelte, akire befolyása volt. Nagyon jól esett hallania illetékes emberektől, hogy az első esztendőkben érettségit tett növendékeink az egyetem jogikarán is kitűnnek kötelességtudásukkal, igyekezetükkel. Ámbár inkább szigorú volt mint enyhe, jó szivét soha sem tudta megtagadni. A kevésbbé értelmes tanulóval türelemmel vesződött, a tehetségest buzdította, külön útbaigazítást, könyvet adott neki ismeretei gyarapítására, mélyítésére. A jóravaló szegényebb tanulókat asztalához hívta meg, hogy némi társadalmi műveltséget is szerezhessenek. A deákok közt most olyan divatos nyegleségnek, üres, sívár léhaságnak ellensége volt. „A deák legyen deák és ne ficsur, vagy meglett ember“ — szokta volt mondani. Némely túlmodern szülő talán ridegnek találja ezt az elvet a XX. században, de helyességét a mindennapi tapasztalás igazolja. Ma sok deák nem ismeri a deákélet igazi örömeit. A felnőttek
