Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1904
5 melnek szemrehányást, hiszen annyi sietős dolguk volt, figyelmüknek annyi mindenre ki kellett terjednie! Az idők azonban változtak. A nemzet az alapvető munkákat az iskolázás körében is elvégezte, lassankint műveltsége tágabb körű lett, értelmisége erősen megnövekedett számban is, tudásban is, nemzetünk fiai közül mind többen és többen álltak be a művészet munkásainak sorába s a munkások közül igen sokan vezetőkké váltak a művészetek műhelyében: a társadalomnak ekkor észre kellett vennie a művészetet. S mikor az ujabbi időkben a társadalom hangosan kezdte követelni, hogy az iskola a gyakorlati élet követelményeit is vegye figyelembe és eszközeinek kiválogatásában ne az elmúlt idők szükségletei, hanem a jelen igényei legyenek az irányadók: a finom ízlés is fölemelte a maga szerény szavát és a művészetnek is nem nagy, de biztos helyet kért az iskolában. A hangos kiáltásnak sem volt meg a kívánt hatása, hogyan hallgattak volna az Ízlés csendes suttogó szavára! De azért sem a kiáltó, sem a suttogó szó nem hangzott el hiába. Az intéző körök figyelme nemcsak a gyakorlati élet követelményeire, hanem az Ízlés óhajtásaira is kiterjedt, s ha talán a régi szokásokhoz való merev ragaszkodásból, talán a gyors, átmenet nélküli újítástól való félelemből nem alakították át mindjárt gyökeresen a középiskola nevelő rendszerét, legalább megtették az első lépéseket a reformok megvalósítására. A gyakorlati élettel megalkudtak, aprópénzzel kifizették; ezenkívül megtalálták a módját, hogyan kell addig, míg a művészettörténet elfoglalja a középiskolában a méltó helyét, az ifjúsággal a művészettörténet jelentős mozzanatait megismertetni. Nincs messze tehát az az idő, mikor a középiskola valóban általános műveltséget ad távozó növendékeinek. A művészettörténet a tanulónak nemcsak ismereteit gyarapítja, hanem jótékony hatással van kedélyére, finomítja az ízlését, ébrentartja benne a szép szeretetét, talán rá is bírja,hogy a szép kultuszának állandó szolgálatába szegődjék.
