Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1900

6

gatyában, vállukon kivarrott szűrrel tekintenek sietve tova haladó vonatunkra, a nők pedig kaczkiás szoknyában, tarka élénk színű lajbi-ban álltak utunk mentében. Minden felé a rend, tisztaság, jóllét és szorgalom képét látjuk a falvakban, melyek mellett elsietünk, mig végre Taszláron túl egy magaslaton a Szt-Jakab zárda vörösromjai ötlenek szemünkbe. Ez volt a híres Pálos-rendi szerzetesek utolsó zárdája, honnan II. József rendeletére 1786. költöznek ki.

A kaposvári állomásra berobogván egy futó pillantást vetünk Somogy vármegye székvárosára és a mellette elfolyó Kapóson túl elvonuló domblánczra, melyet egész hosszában csinos présházakkal és nyárilakokkal ékített szőlőkertek borítanak.

Itt vissza emlékezünk Kupa vagy Kopány vezérnek harczára, melyet 998-ban István király ellen vívott, mint a régi ősmagyar pogány vallás utolsó nevezetesebb képviselője, és szomorú sorsára, mely halála után érte. Kopányt ugyanis Venczelin, ki német lovagjaival Istvánt segítette, megölte a harczban, testét pediy István király a győzelem után 4 felé vágatta és darabonként tűzette ki Győr, Veszprém, Esztergom és Gyulafehérvár várkapuira.

Majd több helységet és állomást elhagyva a gróf Festetisch-féle uradalom messzire fehérlő nyír- és cserfa érdéin száguld át vonatunk. Az erdő tisztásain legelésző, szökdécselő őz, szarvas és dámvad állományban gyönyörködve elérjük Csurgó városát, mely nemcsak a törökhódoltság szomorú emlékeit, de Csokonay Vitéz Mihály egykori költő-professzorának dicsőségét is felújítja emlékezetünkben.

Vonatunk a Dráva völgyébe ereszkedik már, hogy Gyékényesnél, habár rövid időre, de mégis elfogodott szívvel, mondjunk búcsút drága hazánknak. A Dráván átkelve horvát területen folytatjuk utunkat.