Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1892
13 A tályagok vízáthatlan természetében leli magyarázatát egy másik körülmény, melyet a mezőség jellegéről szólva föl kell emlitenem. A csapadék víz t. i. nem szivároghat be könnyen a talajba, összegyűl hát mindenfelé a mélyebb helyeken, völgy fenékeken s kisebb vagy nagyobb, időszaki vagy állandó tócsákat, mocsarakat, lápokat és tavakat alkot. A mezőségi tósorozatok s nagyobb mo- csáros területek sokkal ismeretesebbek, semhogy azok egyenkénti fölsorolását szükségesnek látnám ; de érdekes lesz talán tudni azt, hogy kisebbszerü, többé-kevésbbé állandó tócsák nem ritkán bizonyos magasságban is fordulnak elő. így Apahidától keletre s közel hozzá a »Darvas« hegyen találunk két ilyen kis tavat, Ördöngös-Füzestől északra a »La Osinyigoi« délkeleti nyúlványán egyet, Kudu és Kaján között a »Dealu Cetate«-n egyet. Ilyen az az állandó tócsa, mely a mikolai és füzesi patakok közötti vízválasztó északi oldalán fekszik, stb. A dáczittuffák és homokkövekről megemlítettem röviden, hogy azok főleg a vidék egyhangúságát mérséklik, midőn a merészebb alkotásu szakadékos oldalakkal, sziklafalakkal némi változatosságot, helyenként valósággal festői kinézést kölcsönöznek a tájéknak. A már emiltett helyeken kivül a kérői fürdő, Deés, Igricze, Alsó- és Felső- Töök vidékét kell még fölemlítenem, mint a hol io—20 egész 30 méter magas függélyes szakadékos falakat képeznek a dáczittuffa pados rétegei. Ha az elmondottak után a mezőségi rétegek elterjedési körét vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy délen és délkeleten jórészt összeesnek határai az idáig ismert földrajzi mezőség határaival, de nem így a többi tájakon. A mezőségi rétegek nyugoti széleit jelző vonal a Kis- Szamos és Almás közötti vízválasztónak keleti lejtőin vonul végig s az egyesült Szamoson át csap a Kosályi hegyágra. E nyugoti határvonalba esnek Kolozsvártól kezdve északra: Papfalva, Oláh-Buda, Sólyomkő, Doboka, Sajgó, Deés, F'első-Orbó és Gáncs községek.
