Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1891

— 217 — i6. Juszik f ainak halála, Pharnersze következése a püspöki széken. Örményország satrapjai arra kérték Diránt, hogy Ju­szik helyébe emeljen a püspökségre egy érdemes férfiút; mert ennek fiai, dicséretlen erkölcseik miatt, méltatlanok voltak ezen apostoli székre. Különben is épen azon napok­ban érte el ezeket: Báb-ot és Áthánágenesz-t a rettenetes és a hallásra iszonyatos halál; mindkettőt ugyanazon he­lyen villám sújtotta a nélkül, hogy felnőtt és a püspökségre alkalmas sarjadékot hagytak volna hátra. Áthánágenesznek Nerszesz nevű ifjú fia pedig, ki Caesareában volt tanulás végett, a mondott időtájban Byzantba ment volt, hogy egy Ászpion nevű nagyfejedelem leányával házasságra lépjen. Minthogy Gergely családjából egy férfiú sem volt életben, Phárnersze-t, ki Dáron (kerület) Ásdisád városából való volt, választották és telték főpappá Dirán tizedik évében. Ez négy évig bírta a püspöki széket. 17­Sapor Diránt, ki meghívására ment hozzája, megcsalja és megvakitja. Mindezen esetek után az istentelen Julián gonosztet­tei büntetéséül bélsebben meghal Perzsiában. A sergek visszaindulnak Joviánnal, az új uralkodóval, azonban ez út­közben meghal a nélkül, hogy elérkezett volna Byzantba. ') Sapor, a perzsa király üldözi őket és csalárdúl magához hívja Diránt, kihez ezt a levelet irta: ') 1.. mnmiant (XXV könyv), Zosiinust (III k.) Kutropiust (X. k.) Socratest Rhodosból, ki a római polgárháború történetét irta meg (111. 22.) 15

Next

/
Thumbnails
Contents