Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1885
— 18 — beriában buja növényzet tenyészhetett valaha akkor bizon- nyára nálunk sem fázott meg a hiéna. Be is értük a meglehetősen gazdag zsákmánynyal s még egyszer széttekintve e sírbolt szerű üreg ódon falai között visszafelé vettük utunkat. A visszatérés nehézségeit nincs miért leírnom. Azt az útat nem fogjátok elfeledni soha. Annyi bizonyos, hogy visz- szatérőleg ugyancsak siettetek előre, kijutni a barlang sötét éjszakájából a tavaszi,nap derült ege alá. És kiérve ?!.... Uram fia! hát mi történt velünk ? Mindenik mosolyogva nézi a másikát! . . . . Hát biz csak az történt, hogy a barlang nedves sárga iszapja s a fáklyák kormozó füstje téglavető uniformisba juttatott mindnyájunkat. Délutáni 2 óra volt és éhesek valánk, szavazattöbbséggel azonban úgy határoztuk, hogy rövid pihenő után a hegy lábánál elfolyó patakban először megmosakodunk s majd csak azután látunk a tarisznyához. A kérdéses patak egy másik barlangból folyik ki. Ez alsó barlang jókora magas és térés előcsarnokában ütöttük fel a Laczi-konyhát. Előbb teljesen kipihentük magunkat, azután az előttünk csörgedező patak krystály tiszta s jéghideg vizében megmosakodva étvágyunkat is kielégítettük — Volt ám dolga a száraz kolbász, füstölt sonka, sült szalonna, rétes és palacsintáknak! Még egy-egy pohár borocskát is kaptunk szívességéből azon élesdi jó embereknek, kik a barlang megtekintése czéljából hozzánk csatlakoztak vala. Falatozás után ismét pihentünk s azután ismét haladtunk tovább, hogy Calcit jegeczek gyűjtése végett felkeressük a közel nyugatra eső „Dudás gödröt.“ (oláliul: „hortupa dudi. “) Midőn gyűjtésünket itt is bevégeztük, közel 6 óra lehetett. Egy egész napi fáradozás után tehát ideje volt haza térni. A gyűjtött kincseket gondosan elcsomagolva fölösleges holmiinkkal együtt napszámosainkra bíztuk s szép csendesen, könnyedén ballagtunk haza felé.
