Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1876

igazgatótanács előadója és az „Erdély egyházmegyei-értesítő“ főszerkesztője, ki Kolozsvárról csakis a temetésre jött fel Szamosújvárra, ki ezen tettével nemcsak a várost, hanem az örmény papságot és gymnásiumunkat is megtisztelte, a mondott lap 20. számában (Gyulafehérvár oct. 31. 1876) így irja le: „A gyász ünnepély méltó volt Szamosújvár városához. A plébániai lak kiviil-belöl fekete posztóval volt bevonva, födeléről, valamint más házakról is gyász lobogó lengett. A kereskedők nagy része boltját bezárta. A városi tanács és a papság nagy részvéttel gondoskodott az elhunytnak tiszteséges eltakarításáról. Koporsóját, sok szép koszorú díszítette. A harangok már elhunyta éjeién meghuzattak s a rá következő napokon többször hirdették a város gyászát. A szertartásra a testületek és a város népsége roppant tömegekben megjelentek. Ott láttuk a tanácsot, a járásbíróságot, a szamosújvári gör. katli. káptalant, a szentferencz- rendi atyákat, az elemi és leányiskolát, a gymnasiumot, melynek igazgatója volt, az általa alapitott Szent-Gergely- árvaháznak növendékeit — mely tanintézetek fekete lobogót hordoztak. A tűzoltók a menetben szép sorfalat képeztek. A dalárda gyász-dalt énekelt. A háznál örmény szertartás szerint elvégzett halotti solozsma után a gyászmenet a szép nagy templomba vonult, hol nt. K o p á r S i m o n úr, ki a temetést végezte, assistentiás gyászmisét tartott, a többi helybeli papok kis misét mondottak. Ezek végeztével t. Bárány Lukács gymn. tanár érzésteljes gyászbeszédet mondott megemlékezvén az elhunytnak 49 évi papi pályáján szerzett érdemeiről, nagy tudományáról, egyháziasságáról, hazafiságáról, jótéteményeiről és népe iránti szeretetéről, mely minden tényének indoka volt. A szép szónoklat után a tetem a pléb. templom sírboltjába tétetett örök nyugalomra. A kolozsvári egyetem örm. ifjúsága s mások is a vidékről, részvétöket nyilvánították a boldogult elhunyta fölött. A latin szertartásit papságból a temetésen t. Száva Antal kolozsvári segédlelkészszel ketten voltunk jelen.“ . . .