Szamos, 1919. március (51. évfolyam, 52-77. szám)

1919-03-05 / 55. szám

4. oldal. SZAMOS (1919. március 5., 55. szám.) A foltos láz iappangási ideje 7—21 nap. Előjelei: étvágytalanság, nátha, fejfá­jás, szédülés, nagy szomjúság, magas láz. Rendszerint az első hét végén, gyakran már a betegség negyedik-ötödik napján nagy­számú vörös folt támad a test különböző részein. A betegség a második hét végén szó kott megfordulni. Mikép lehet elkerülni a bajt? Kétségtelenül meg van állapítva, hogy ezt a betegséget egyik emberrel a másikra a ruha-tetü csípése oltja át. A tetü a ki­ütéses tífuszban szenvedő vérével fertőző­dik. A fertőzött tetüben levő méreg átmegy a petékre, illetőleg a serkékre és igy az ebből kibújó fiatal tetü is terjesztheti a bajt. Így állván a dolog, a védekezés módja is adva van. Fokozott gondot kel! fordí­tani az egyéni és köztisztaságra. Vigyázni kell, hogy gyakran átvizs­gáljuk ruházatunkat, hogy az esetleg oda­került ruhatetüt megsemmisíthessük. Különösen nagy gondot fordítsunk erre akkor, amikor moziban, színházban voltunk, s ha tömeges összejövetelen vet­tünk részt. Ha ezt megtenni el nem mu­lasztjuk, nem kell attól félnünk, hogy ezt a veszedelmes bajt megkapjuk. Hogy a betegség el ne terjedjen, arra nézve a hatóiág megteszi kötelességét. «SKteasnaaaaBaiiiasBSZGSBSeKcsgg« Sí t * SS sasnsLmmaisKBaimaiB A nemzetgyűlési választások. Mint a fővárosi tudósítások közli*, ápribs 10-'n meg lesz tek az ország meg nem szállott részein at renuetgyülési válasiiások. Fel­használtuk azért ir. Nagy Vince be ügy- miniszter szatmári időzését s mit t legilie- lékesrbbtői, a következő információkat kap­tuk tőle a választásokra vonatkozólag. A tervezet szerint lajstromos szavazás lesz, 48 kerületre osztatván be az egész ország. Szatmá' megye meg nem szállott részei s Ugocsából a halmii kerülettel együtt 8, esetleg 9 képviselőt választanak. Minden kézségben egy napon szavaznak a 8, eset­leg 9 jelöltre. Nagyobb helyiségek több helyen szavazna'*-. A jelölést íz egé;z ke­rület bizalmi emberei együttesen ejtik meg. A kisebb pártok is nyernek képvi eletet s beadott szavazatok arányában. Hogy kik lesznek képviselők e kisebbségi elv alap­ján, azt a beküldött adatokból egy központi bizottság állapítja meg. Jó lesz azért, ha minél előbb összejönnek a vármegyéből és a halmii kerületből a polgári pártok bi­zalmi emberei és a szatmárnémelii párt ve­zetőséggel együtt előkészítik az összes he­lyekre a jelölést, mert a jelöltek neveit 15 nappal a választás előtt be kell terjeszteni a központi bizottsághoz. Úgy hallottuk az ünnepségeken, hogy dr. Nagy Vince mel­lett Ugrón Gábor volt belügyminisztf r neve került eddig a polgári pártok részéről for­galomba. Ugrón jelölését szívesen fogadja Ugocsa vármegye is, hol ő nem régen fő­ispán volt. A Néptanács első ülése. Szitmér város ujonna . kinevezett Néptanácsa szóm baton, március 8 án tartja első ülését -3 városháza tanácstermében. A román királyné Szegeden át Fárisba utazott. Szegedről jelentik: Va­sárnap délben tizenkét órakor váratlanul erős francia katonai készültség szállta meg a szeged-rókusi vasútállomást és a vasúti töltést és kiürítette a vasútállomás épületét. Egy órakor román udvari vonat futott be a vasúti állomásra. Az udvari vonaton, -a melyet francia katonaság kisért, a román királyné volt három gyermekével és a leg­szűkebb udvartartásával. A király i család érkezésére olyan hírek keltek szárnyra, hogy Romániában forradalom tört ki és hogy a román királyt meggyilkolták, a román királyi család pedig elmenekült. Az udvari vonat Szegedről Szabadkára ment. Utazásának végcélja: Páris. Az idegeneket kiutasító bizottság hé főn délután tartotta első ülését dr. Leit­tier Emi! törvényszéki vizsgáló bíró elnök­lete alatt, A bizottság 15 idegen illetőségű szatmári lakos kiutasításának ügyé! tár­gyalta le. Ezek közül 14 családot k utasi tandónak véleményezett. A bizottság tár­gyalásának aktáit a Lakás Hivatal azonnal átteszi a kormánybiztoshoz, aki a kiutasí­tások tekintetében a vélemények alapján intézkedik. Felbontották & szükséglakások épí­tésére beérkezett pályázatokat. A szűk séglákások építésére a város által meghir­detett pályázatra négy csoport pályamű ér kezett be. A pályamunkákat a néptanács által kiküldött bizottság szombaton és ked­den felülbírálta és a pályadijakat követke zően osztotta ki: 1 díj 3000 koronát „Az én házam, az én váram“ jeligéjű munkáért Tatorján Istvánnak, azonkívül három 1600 koronás díjra a „Felemás, Szorgalom és Munkára fei“ jeligéjű munkákért Bottyán Istvánnak, Palóc Sándornak és eddig ma gát meg nem nevező pályázónak ítélt meg a bizottság. Elhatározta azonkívül a bízott ság azt is, hogy első sorban a Szentvéri, a Böszörményi-utcai telektömbőt, továbbá a németii szénarakodót veszi igénybe épit kezés céljára. A két előbbi helyen 2 szoba- konyhás, az utóbbin pedig egy szoba­konyha lakások építését fogj^ a városi ta­nácsnak javasolni. A németii egyház terü­letéért egy ehhez közel lévő küiső telket fog a város az egyháznak cserébe felaján­lani, esetleg a miniszteri rendelet alapján ki fogja azt sajátítani. Uj jegyző Kényaházán. Megírta annak idején a Szamos, hogy a kánya házaiak milyen embertelen kegyetlenséggel gyilkolták meg a voli jegyzőjüket, Mosko- vies Samut. A hivatalos lap minapi száma közli, hogy dr. hegymegi Kis Pál, a mű­ködésűkben akadályozott községi alkalma zottgk kormánybiztosa Lázár Dénes nagy­tereim (Kisküküllő m) segédjegyzőt a kányaházai körjegyzőségbe rendelte ki. A függetlenségi párt ma délután 5 órakor értekezletet tart a vidéki pá ok be­vonásával, melyen a választások előkészí­tését s a március 15-iki hazafias ünnepély rindez’ lét beszéljük meg. Az ért kéziét helye az Iparos Olvasóköf Cvokonay-u. 6, sz. alatti helyisége. Kérem a helybeli és vidéki párttagok minél nagyobb számban való megjelenését. Bélteky Lajos pártelnök. Még egy Székely-eset. Ilyen cimü hírünkre Dr. Székely József szinérváraljai ügyvéd helyreigazító nyilatkozatot küldött be, amelyben azt irja, hogy a Rákos család ellen elkövetett okirathamisitás miatt reá a törvényszék által kiszabott büntetést az ítélőtábla megsemmisítette. A kérdéses esetben Rákos Klára a késhegyig védeke­zett és azért szaporodott fel a költség. O a végrehajtásokat, mint gyakorló ügyvéd foganatosította és ehhez a nyilvánossági ak semmi köze. A szatmárhegyi vasutközlekedés javításáért. A szatmárhegyi hegyköiség választmánya dr. Nagy Vince belügymi niszítr közvetítésével megkente Garami Ernő keieskedclmi miniszteri és feltárta előtle azokat a lehe'etlen állapotokat, arme - lyek a szatmárhegyi kisvasút közlekedését illetik és kérte, tegye a miniszter lehetővé, hogy a szatmári szölőbirtokosság is hasz náltrassa a vonatot, amelyet a vidék telje­sen lefoglal. Ez pedig úgy érhető el, ha egy olyan vonatpár helyeztetik forgalomba, amely csak a város és a hegy között fog közlekedni. A választmány egyúttal szőlé­szeti, és ipari cikkek beszerzésére is fel kérte a minisztert. A Jótékony Nőegylet teaestélye va­sárnap minden tekintetben fényesen sikerült A Pannónia étterme már d. u. 6 órára szo­rongásig megtelt, úgy hogy egyáltalán nem lehetett asztalhoz jutni. Megjelentek ott a Budapestről jött előkelő vendégek is, akik az emelvényen fentarlott asztalnál foglaltak helyei. Szlávy Dezsőné elnöknő üdvözölte Károlyi Mihályt s dr. Nagy Vince belügy minisztert és nejéi, valamint a kíséretükben volt urakat. Átnyújtotta teázás előtt az el­nöknő Károlyinak a szatmári nők memo­randumát is, amelyben a valláserkölcsi ne­velés fentartását kérték a köztársasági el­nöktől. Károlyi Mihályné fáradt volta miatt nem jelenhetett meg a teán s igy helyette dr. Nagy Vincéné vette át a szatmári asz- sronyok kérvényét s kilátásba helyezte, hogy az abban kért kelengye ki lesz utalva számukra. Összesen 5394 K 20 fillér gyűlt be az estélye-:!, amelyből 1000 boronát Károlyi Mihály adott A kiadás 1000 K körül lesz. A részletes elszámolást pár nap múlva közöljük. A jövedelemből 2000 ko­ronát elküldött a Jótékony NŐegyleí a fel­dúlt székely falvak felépítésére 500 koronát pedig a földönfutóvá lett Zilahi magyar testvérek rögtöni segélyezésére adomá­nyozott. Zilah felsegitése. A szinmagyar Zi- lah lakossága földönfutóvá lett, a románok ágfUtüze minden vagyonukat elpusztította. A rajiekt lanná vált lakosság felsegitésére mi is gyűjtést indítunk, amelyet a Jótékony Nőegylet 500 koronás adománya nyit meg. Hisszük, hogy következik a többi adomány is utáuna, mert földönfutóvá lett polgái tár­sain i gyors segítségre vannak utalva. Nagy­károly városa közv tlenül látta a menekült zilahi lakosság nyomorúságát s az ottani Izraelita Nőegyle; estélyén mindjárt 7000 koronát gyűjtöttek rögtöni segítségére. Az adományokat Makray Mihály kormánybiz­tos fogja közöttük szétosztani. Eljegyzés. Weisz Bellát Szatmiron eljegyezte Adler Nándor Kökényesdről. (Min­den külön értesítés helyett.) Román képviselő Szatmáron. Ilyen cim alatt megírtuk a napokban, hogy C. Fontinesen román képviselő, akit saját ál­lítása szerint magyar érzelme miatt elűztek Bukarestből, Szatmárra jött, innen pecig Debrecenbe, mert egy Szőlőssy nevő deb­receni ügyvéddel akarta magát igazoltatni. Mint most Debrecenből értesülünk, dr. Szőlőssy kijelentette, hogy az illetőt soha nem ismerte és igy nem is igazolhatja, A deb eceni rendőrség ezek alapján a gyanús románt letartóztatta és kiléte iránt megin­dította a nyomozást. Orgonalinngverseny. A szatmári ref. templomban f. hó 9 én, vasárnap d. u. fél 3 órai kezdettel nagyszabású orgona- hangveraeny lesz, amelynek magas nívóját Kticska József katorakarmester, berenczei Kovács Lajos, Szarukán Zoltán és Szatmáry József szereplése biztosiíja.Az orgonahang- verseny számai közt rövid szavalatot Ko­vács Benedek, a székely katonák lelkésze tartja. A Jótékony Nőegyíet közgyűlése ma délután 4 órakor lesz a városháza nagyter­mében. A Szatmári Futár ma jelent meg rendkívül érdekes tartalommal. Minden cikke- csupa intimitás és leleplezés. Min­denütt kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents