Szamos, 1919. március (51. évfolyam, 52-77. szám)

1919-03-05 / 55. szám

(1919. március 5., 55. szám.) SZAMOS 5. oldal. Kabaré a székelyek javára Csü­törtökön délután 4 órakor nagyszabású kabarédéiután lesz a székelyek javára a ref leányiskola Rákóczi utcai tornatermé­ben A kabarén a színtársulat elsőrangú tagjai lépnek fel Jegyek az előadás napján délután 3 órától kaphatók a pénztárnál. Beverték az ablakait, mert nem adott italt. Töltési Imre hóstánci keres­kedő ablakait az éjjel ismeretlen tettesek beverték, mert Töltési hivatkozva a szesz- tilalomra, nem akart italt adni. A csend- ér.ég megindította a nyomozást. Felhivás a Szatmár városi illető­ségű hadiárvákhoz. Szatmár város nép- tanacsa 18561—1919. számú határozatával elrendelte, hogy az u n. Kiszelly-féle alap­ból a legszegényebb hadiárvák részére segélyt fog folyósitani. Miután a né'» tanács 2297—1919. számú határozatával az össze­írás foganatosításával hadigondozö hivatalt bizta meg, felkérem a teljesen vagyontalan hadiárvák hozzátartozóit, hogy a hadiárvá­val, valamint az igényjogosultságot igazoló okmányaikkal a hadigondozö hivatalos helyiségében (a színház mellett Gsomay féle ház) március hó 5., 6. és 7-én dél előtt 9—11 óra között megjelenni szíves­kedjenek. Tájékoztatásul köziöm, hogy ebben a segélyben csak a teljesen vagyon­talan hadiárvák részesülhetnek. Az igény- jogosultságot a néptanács fogja elbírálni s a néptanács fogja a segélyt az igényjogo­sultak részére kiutalni, — Dr. Veréczy Ernő, hadigoíídozó titkár. Elfogott betörő. Laczkó János neve a betörők és zsebtolvajok listájában már régóta ismeretes. Legutóbb Budapest terü­letéről kitiltotta a rendőrség, Laczkó tehát Szatmár felé vette útját, hogy itt folytassa mesterségét. A tegnap érti vonatta! érke­zett Szatmárra, de nem volt szerencséje. Grünfeld Jenő és Halkay Laj*s polgári rendőrök felismerték Laczkót és elfogták éppen akkor, amikor a tömeg közé akart furaktdni, hogy a nagy tolongásban meg­tapogathassa az utasok zsebeit. Letartóz­ta, ták és megindították a nyomozást, hogy vájjon útközben nem követett-e el valami bűncselekményt Utoljára ma, szerdán kerül színre az Urániában Tolsztoj Leó világhírű regénye, „Kareriin Anna.“ E film a tegnapi bemuta­tón óriási, osztatlan sikert aratott. A Köztisztviselők Beszerzési Cso­portja értesíti' tagjait, hogy az árusítást naponként d. e. 9—12-ig és d. u 2—5-ig teljesíti. í-t árusítás sorrendje változatlan marad, azonban kérjük a tagokat, hogy az egy napra beosztott 150 családból stám- szerinti sorrendben délelőtt az első fele és délután a második fele jelentkezzék Csü törtöktől iezdve a már meghirdetett cukron, gyufán és petróleumon kívül az április hó 6-ig hátralékban levő lisztnek a kiosztását is megkezdjük. Tekintettel a nagyobb mennyiségre, mindenki köteles zsákot hozni Aki nem hoz zsákot, lisztjét nem kaphatja ki. Kérjük a tagokat, hogy a lisztjegyüket írják alá és aprópénzt hozzanak magukkal. Utasok figyelmébe I A jegypénztár­nál való tolongás elkerülése végett menet­jegyét mindenki a Városi Menetjegyirodában váltsa meg. (Leszámitolóbank, Petőfi utca 1. sz. d. e. 9-től 12-ig.) Feihivás k szatmári Ónálló szabó iparosakhoz! Felkérünk minden egyes szabó iparost, aki még nincsen benne a szakosztályban, hogy e hó 5-én este 7 órakor a Vigadóban megjelenni szívesked­jék, mert a mai helyzet megköveteli, hogy mindenki törődjön saját érdekével és a meg­jelenést tartsa kötelességének. Az elnökség A szatmárhegyi és szatmár városi telefonbeszélö hálózatok előfizetőinek betűrendes névsorra kapható a Szabad- sajtó könyvnyomdában Eöivös-ulcá 4. Ára-3 korona, ir t Nyugtázás. A hadból hazatért önálló ipa­rosok bálján felülfizettek: Bölönyi László, Szóváti Bálint, Debreczeni Zsigmond 50—50 K. dr. Lénárd István, dr. Südy Tibor 40—40 K. Brón Mór, Messer Ignác 35—35 K. Hajdú Károly, Horváth János, Gárdos Ferenc, Székely Endre, Szatmári Rózsika 30—30 K. Molnár Péter 25 K. dr. Vajay Károly, dr. Glacz József, Makóczi Géza, Szűcs János, Kovács Gyula, Bélteky Lajos, dr. Nagy József, Horváth N., Troknya Endre, Litteczky László, Asztalos József, Tankóczi Gyula, Puskás Károly, Barta Lajos, Mórán János, Ferencz Ágoston, Botka Gyula, Kiskéri Zoltán, ifj. Kis István, Farkas László, Csécsey Sándor 20—20 K. Kis János 15 K. Tyukodi Árpád, Fodor Gábor, Jakab Ferenc, Hiripi Lajos, Kádas Benő, Szabó Dezső, Kovács István, Puskás István, Podoiák József, ifj. Papp Pál, ,ifj. Forgó István, Dobos Lajos, Szatmári József, Ajb István, Megyesi Ferenc, Keresztesi Sándor, Balog Károly, Taar József, Kapusi István, ifj. Makranczi Sándor, Pirovics Ferenc, Lakatos József 10—10 K. Gaáí Imre 6 K. Gergely János, Bende Gábor, Székely Sándor, Pugner Mátyás, Ruprecht Károly, Pereczár György, Máté János, Roth Gyula, Papp Antal, Bátori Zsigmond, Für Lajos, Tasnádi Sándor, Hérmán István, Szegedy István, Harkácsi Lajos, Máté Sándor, Nentvich Ferenc, Serbán Péter, Kis István, Puskás József, Szabó Sándor, Homonna András, Török Lajos, Illés Béla, Szakáll Sándor, Karikás Sándor, Lovas István, Lajos József, Szabó Gusztáv, Lajos János, Magyar András, id. Makranczi Sándor, Makranczi István 5—5 K. Latt József 3 K. Gánics László, N. N. 2—2 K. Kisorsolásra ajándé­koztak Ecsedi Károly 2 drb. tortát, Peteríe Pál, Szabó Gusztáv, Fülöp Lajos 1—1 drb. tortát, Pintye Gyula mükertész 1 virágkosarat, Sulteisz Konrád egy tajtékpipa készletet, özv. Csécsey Fe- rencné 1 drb. dohányszitát, Gyüre Lajos a meg­nyert pipát 101 K, dr. Lénárd István egy megnyert tortát 85 koronáért elárvereztetett az Ipartestületi Otthon javára. Úgy a felülfizetőknek, mint az aján­dékozóknak ezúton mond hálás köszönetét az Elnökség. Meghívó. Felkérjük a fíisz* rkereske- dők kötelékének tagjait, valamint azon keres­kedőket, kik hatósági cikkeket nem árusí­tanak, hogy saját érdekükben ma este 6 órakor pontosan jelenjenek meg a Kereskedő Ifjak Körében. Elnökség. Meghívó. A „Jótékony Nőegyesület“ ma délután 4 órakor a városháza tanács­termében tartja rendes évi közgyűlését, melyre az egyesület tagjait és az érdeklő­dőket tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénzért jelentés. 4. Pénztárnok, jegyző ésuj tagok választása. 5. Indítványok. A gazdaközönség figyelmébe. Értesítem igen tisztelt vevőimet, hogy mindenféle gazdasági és kerti magvak megérkeztek, u. m.: lucerna, ló­here, répamagvak, vörös Mammuth, olajbogyó, kerek óriás cukorrépa. Mindenféle Mauthner vete- ménymagvak. — Mindenki igyekezzék szükségletét minél előbb beszerezni, mivel utánrendelésre nincs kilátás. TROKNYA ENDRE, István-tér. Dr. Muhy-ház Felhívás, Felhívjuk a rokkantakat, hadiözvegyeket és árvákat, hogy mindennap délután 2—5-ig összeírás céljából a Hadi­gondozó hivatalnál (Csomay féle háznál) jelentkezzenek. Szatmári rokkantszervezet. Mielőtt bármit venne, vagy eladna, az „ATLAS“ hirdetést olvassa. — Megjelenik szerdán és vasárnap. Előzetes értesítés. A Pannónia gőz és kádfürdő — a Szamoshiddal szemben — holnap, csütörtökön teljes üzemben meg­nyílik. Elveszett e hó 4-én a Kölcsey-utcán egy bsrnabör női pénzerszény, ezüst pia-' kettel, Elli felírással. Kéretik a megtaláló, hogy az erszényt Hérmán Mihály-utca 5. szám alatt adja át, a benne volt pénzt ju­talomképen tartsa meg. ÍRTESITtS. Egész héten «JJelanklnf KUN ALADÁR Deák-tár 12. ét REIZINGER SÁNDOR Arpád>utca 21. győgyasarlára, larl Inspekciót.- Maii thner-magi rali -­megérkeztek Fogéi csemegeuzl leiébe. Siadó és iaprulajdonos: „Szabadsajtó* könyv­nyomda és lapkiadó rtv Szatmárnémeti. Nyomatott a „Szabadsajté* könyvnyomda és lap kiadó rt. gyorssajtóin Szatmárnémeti, SZÍNHÁZI HÍREK. Lehár óriási sikerű operettjéből, a „Pacsirtád­ból az előkészületek Donáth Lajos karnagy veze­tésével befejezést nyertek. A táncos nagy operett újdonság a társulat egész elsőrendű művészi sze­mélyzetét foglalkoztatja. Borbély Lili, J. Halmos Mici, K. Szűcs Irén, jakabffy, Rákossy, Kállay és Kun játszák a vezetőszerepeket. Szombaton d. u. „Kaméliás hölgy“ nép­szerű előadás. Vasárnap d. u. „Jogot a nőknek“ mérsé­kelt helyárabkal. SMtniÉr-ifénntMrM hivatalos Mzleminyti. Hirdetmény. A Faármegállapitó-bizottság, a Magyar Nép- köztársaság Kormányának 778—1919 M. E. számú rendelete 4. §-a alapján kifüggesztette a faárakat feltüntető árjegyzéket. Felhívom a közönség figyelmét tehát a fél­reértések elkerülése végett, hogy az „Árjegyzék* 8., 9. tételszám alatt említett „Lomb mühasábfa“ csakis müipari célokra használható fel, és mint ilyen teljesen egészséges, egyenes, szép hasáb, göb és bélmentesnek, az I. oszt. tűzifánál (I. ár­jegyzékben 1., 2., 3. t. sz. alatt) jobb és finomabb minőségűnek kell lenni. Minthogy azt tapasztaltam, hogy „lombm'ü- hasábfa“ címen kereskedelembe bocsájtatik a ren­des tűzifa, értesítem a város közönségét, hogy a fennálló miniszteri rendelet alapján kifüggesztett árjegyzékben foglalt maximális árak a mérvadók, azok úgy a közönség, mint a kereskedő részéről leendő be nem tartása kihágást képez és 6 hóna­pig terjedő elzárással és 2000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntettetik. Aki tehát „lombhasábfa“ cimen és árban adja el a rendes tűzifát, az feljelentendő a rendőr- főkapitányi hivatalnak, ahol a kihágási eljárás meg- indittatik a feljelentett ellen, a feljelentés alapján lefoglalt és elkobzott famennyiség értékének egy­ötödrész jutalék a feljelentőé, mig a ennmarado négyötödrész a Hadirokkant Segélyalap javára fog fordittatni. Szatmár-Németi, 1919 március hó 1-én. LÉBER ANTAL erdőtanácsos, mint a faármegá!lapitó-biz. elnöke Hirdetmény. 28.800—919. sz. hadügyminiszteri rendelet értelmében 1919 március hó 4-én veszi kezdetét az igazolási eljárás, ami hadisegélyezettekre vonatko­zólag — akiknek hozzátartozója hadifogságba» van, vagy (betegség, utókezelés) egészségi okok­ból tartatott vissza a katonaságnál, köteles minden ilyen eddigi segélyezett lehetőleg hozzátartozójától szóló levelezőlappal és a háztulajdonos írásbeli nyilatkozatával igazolni a fentjelzett körülményeket. Az igazolási határidő 1919. március 31-ével leiár s ezutáni igazolások figyelembe nem vehetők. Akik részére hadisegély 1918. október végéig bármilyen okból megállapítva nem volt, azoknak hadisegély a hadügyminister 28.800—919. sz. rer.delete értel­mében, utólag semmi körülmények között nem állapítható meg. Ilyen kérelemmel tehát a hi­vatalhoz, a közönség hiába fordul, mert hadi­segély most már senki részére töbaé nem ál­lapítható meg. Szatmár, 1919. február 28. Hadisegély Hivatal. Hirdetmény. Szatmár-Németi köztársasági város kiadó- hivatala ezennel közhírré teszi, hogy a városi al­kalmazottak háborussegély 100°/o-kal felemelt csa­ládi pótlék utalása tárgyában hozott határozat és az ezzel kapcsolatos kimutatás a város hirdető tábláján kifüggesztve, a kimutatás a városi köz­irodába 8 napi közszemlére kitéve van. Hol is az érdeklődők a hivatalos órák alatt megtekinthetik. Szatmár-Németi köztársasági város, 1919 február hó 27-én. KOÓS GÁBOR városi kiadó. Hirdetmény. Állatösszeirás. Tudatom a város állattartó gazdaközönsé­gével, hogy az 1894. évi XII. t. c. 23. §-ában előirt tavaszi haszonállat összeírásának f. évi március hó 15-ig való foganatosítását elrendelem. Ebből kifolyólag felhívom az állattulajdeno- sokat, hogy ezen egyedül az álattenyésztés emelé­sét, illetve a gazdaközönség érdekét szolgáló el­járást támogatva a birtokukban levő állatokat az összeírást foganatosító közegeknek pontosan je­lentsék be. A bejelentésnél külön feltüntetendő a közös legelő területekre bocsájtani szándékolt állatok száma, faj és kor szérint. Ló és szarvasmarhánál, felnőtt vagy 1 éven aluli sertésnél, juhnál és kecs­kénél felnőtt vagy féléven aluli. Továbbá felkérem a közös legelő tulajdono­sokat, azok megbízottjait és bérlőket, hogy a tu­lajdonukban illetve gondozásukban bérletükben levő közösnek használt legelő területek nemét

Next

/
Thumbnails
Contents