Szamos, 1918. november (50. évfolyam, 262-285. szám)
1918-11-10 / 268. szám
(1918. november 10., 268. szám.) SZAMOS 3. oldal. e munkánál azonban természetesen az a szempont az irányadó, hogy csak az kapjon földet, aki azt meg is érdemli. Kétségtelenül igaz, hogy a magyar földműves a háborúban rászolgált a földre, de ezt viszont csak az érdemli meg, aki a más jószágát is meg tudja becsülni. Aki ezekben a súlyos időkben zavargásokban, fosztogatásokban, garázdálkodásokban vesz részt és ezzel veszélyezteti a szabadságot, az nem érdemli meg az állam támogatását és ezt nem is fogja megkapni. Értesülésem szerint a földmivelés- ügyi minisztériumban el is határozták, hogy csak azokat a harctérről hazatérő és a háborúban egyébként is résztvett mezőgazdákat részesíti földben, akik ma is kifogástalanul viselkednek és személyes közreműködésükkel hozzájárulnak a rend fentartá- sához. Erről egyébként illetékes helyen a következőket mondották nekem: — A földmivelésügyi miniszter, mint általánosan ismeretes, különféle birtokpolitikai és egyéb gazdasági intézkedések utján siet a harctérről hazatérő és általában a háborúban résztvett gazdák segítségére.. Természetes, hogy az államnak messzemenő gondoskodását igazság szerint nem érdemlik meg azok, akik rendbontásokban, zavargásokban és egyéb erőszakos cselekményekben részesek vagy bűnösek. A miniszter éppen ezért értesítette Szatmármegye alispánját, a megyei gazdaköröket, valamint szövetkezeteket, hogy azok a katonák, akik a fentemlitett törvényellenes cselekményekben résztvettek, eljátszották jogukat arra, hogy a földmivelésügyi minisztérium birtokpolitikai és egyéb gazdasági .ntézkedéseinek hasznába részesüljenek. Ezek a katonák nem kapnak majd földet, mert azt nem érdemlik meg. A minisztériumban e nyilatkozat után a legilletékesebb tényező megjegyezte még, hogy célszerű lenne, ha a megyei hatóság a* miniszternek ezt az intézkedését román nyelven is falragaszokon hozná a lakosság tudomására, de úgy, hogy ezeket a plakátokat az állomásokon és egyéb helyeken a harctérről hazakerülő katonák is elolvassák. Közgyűlés előtt & gazdasági és jogügyi szakbizottság ülése Szatmár, nov. 8. A városi törvényhatósági bizottság gazdasági és jogügyi szakbizottsága ma délután 4 órakor ülésezett dr. Vajay Károly polgármester elnösdésével. A meglehetősen szürke tárgysorozat közül különösen kiemelkedett a rendőrség szervezésének kérdése. A rendőrség újjászervezésére vonatkozó közgyűlési határozatot ugyanis a minisztérium észrevételei következtében a tanács újból tárgyalás alá vette, aminek során Ozory István rendőr- főkapitány a javaslat elfogadását indítványozta. Ez annyit jelent, hogy amennyiben a közgyűlés a módositásokat is elfogadná, a rendőrség újjászervezése azonnal foganatosítandó lenne. A tanács és a szakbizottság tagjai e kérdésben nem voltak egységes véleményen. Némelyek amellett voltak, hogy a mai vi szonyok között nem lehet a rendőrséget beszervezni, mert nem lehet tudni, hogy az uj rendszer milyenjeladatokat és hatáskört fog a rendőrségre ruházni, egyébként pedig a polgárőrség és a nemzetőrség felállítása feleslegessé teszi egyelőre a szervezést. Ezzel ellentétben több felszólalás hangzott el amellett, hogy feltétlenül szükséges a rendőrtisztviselői állások sürgős betöltési és ezzel kapcsolatban a polgárőrség átszervezése a katonaviselt ma- gisztrátusi tagok részvételével. A szakbizottság végül úgy határozott, hogy a közgyűlésnek ajánlani fogja a javaslat elfogadását, a városi tanácsnak pedig javasolni fogja, hogy az uj rendőrtiszt- viselői állásokra már most tűzzön ki pályázatot és hogy a főkapitány elnöklete alatt küldjön ki bizottságot a katonaviselt városi tisztviselőkből a polgárőrség megszervezésére A Rákóczi utcai régi óvodatelek eladására vonatkozólag ismertetve lett a postakincstár válasza, mely szerint a postakincstár hajlandó e telket 60 ezer koronáért megvásárolni, de nem vállal kötelezettséget arra nézve, hogy a telket három éven belül felépiti. A szakbizottság azt javasolta, hogy a poslakincstárt kötelezni kell arra, hogy legalább hat év alatt építse be a telket, mert ellenkező esetben a város a telket, vissza vásárolhatja. A tisztviselői kertészkedő csoportnak a szakbizottság ismét átengedni javasolta az uj közkórház telkét, valamint a tiszauj laki ut mentén levő játékteret. A karitász egyletnek segélyezési célokra kiadott tűzifa árát a szakbizottság ürméte- renként ismét 30 koronában állapította meg annak a kimondásával, hogy e fa főleg a hazatérő szegényebb sorsú, katonák családjai I között osztassák ki. Kisebb jelentőségű ügyek letárgyalása után az ülés véget ért. Ha maid hazatérnek ••• Egy elkésett levét a frontról. Szatmár, nov. 9. Pár hét előtt a fenti címmel cikket irtunk a Szamosban arról, hogy mi lesz a viszony az itthon volt civilek és hazatérő katonák között, ha majd ez utóbbiak hazatérnek. Okot ennek a cikknek a megírására két eset adott. Az egyik ok az volt, hogy Szatrnáron egy magáról megfeledkezett főhadnagy inzultált egy védtelen öreg embert. A másik ok pedig egy, a frontról jött levél volt, amelyben egy nehéz tarackos üteg katonái kigunyolták azt a közleményünket, amelyben amiatt szólaltunk fel, hogy a Deák-téren alom és zöldséghulladékok rothadnak. Akinek nem tetszik, Írták a derék tüzérek, az jöjjön a harctérre puskaport szagolni. Már éppen indulni akartunk, hogy a szives meghívásnak eleget tegyünk, de amig készültünk, vége lett a háborúnak. Ezekre a cikkekre vonatkozólag egy igen értelmes és okos cikket kaptunk az olasz frontról, amely bár elkésett, de az események úgy hozták magukkal, hogy mégis aktuálisabb, mint mikor megírták, október 15-én. A levél, amelyet több bajtársa nevében Moldvay Ferenc irt s amelyet mindert, a polgári életbe visszatérő katonának el kellene olvasni, hogy megszívlelje, igy szól: „Olvastam azt az inzultust, amit az a 31-es főhadnagy elkövetett egy úgyszólván teljesen védtelen aggastyánnal szemben, ami igen sajnálatos körülmény, különösen egy főhadnagy részéről, akinek jó példaadással kellene előljárni. Az ily esetek még jobban aláássák a már amúgy is megrendült katonai tekintélyünket, hisz az utóbbi időben nem egy ilyen sajnálatos eset fordult elő, amiért azok, akik elkövették, már szigorúan felelősségre vonattak és vonatnak ezután is. De azért még nem lehet ezzel kapcsolatban általánosságban beszélni, az ily esetek csak egyes eltévelyedett emberektől származnak. A nagy többsége a hazáért vérző hadfiaknak együtt érez az otthon- lévőkkel, tudja hogy otthon is szenvedni, küzdeni kell a létért, a megélhetésért. Mink az otthonlévő felmentettekben, alkalmatlanokban és aggastyánokban nemcsak bűnös hadseregszállitókat, uzsorás árufölhalmozókat, — habár ilyenek is vannak — de szülőt, testvért, rokont és jóbarátot látunk, akik úgy a szivükön viselik a mi sorsunkat, akik úgy harcba szállanak a mi érdekeink védelmezésében, mint ahogyan mi harcba szálltunk a haza megvédelmezéseért, nekünk most ez, nekik az a hivatásuk. Egyesült erővel előre a célért mink itten, ők otthon. Egyetlen vágyunk, óhajunk az, ha majd hazamegyünk, hogy együtt munkálkodjunk békességben azokkal, akik egyes komoly percekben remegve lesték az innen érkező híreket, akik féltő aggódással gondoltak arra, nem-e ért minket valami baleset, akiknek lelkűk minden sóhajtása, szivük minden dobbanása hozzánk szállt, nekünk szólt. Azoknak a föl mentetteknek, akik otthon vannak, 80 százaléka a háború elején — az itteni küzdelmekből — csak úgy kivette a részét, mint mink. Sajnálatosnak tartom a másik esetet is, hisz nálunk is elengedhetetlen kellék, hogy a katona rendszeretö és tiszta legyen, ezt in bele nevelik minden egyes bakába. Igaz ugyan, hogy olykor olykor a körülmények nem engedik ezt meg, de azért mindenesetre szem előtt tartjuk és ehhez alkalmazkodunk. Szerintem nekünk, katonáknak kell ebben jópéldával előljárni, eddig is példaadó volt a kaszárnyákban lévő rend és tisztaság. Az a levélíró ur ezt bizonyáia elfeledte s levelének a megírására az ellenvélemény az önzés, a harc- térenlételével való kérkedés vezette. Szabadságom alatt én is tapasztaltam annak az állapotnak — ami a hetivásárok alkalmával a Deák-téren látható — tarthatatlanságát és csatlakozom a Szerkesztő ur véleményéhez. Jelen levelemmel nem ellenvéleményt akarok nyilvánítani, csupán megvilágítani azt, hogy a fenti sajnálatos eseteket mink is fájlaljuk s a szerzőikkel, elkövetőikkel semmi közösséget nem vállalunk, sőt minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy „ilyeneket“ meggyőző érvekkel meggyőzzük, fölvilágositsuk fölfogásuk helytelenségéről.“ Ezekután maradtam a tek. Szerkesztő urnák több bajtársam nevében őszinte tisztelője Moldvay Ferenc.
