Szamos, 1918. szeptember (50. évfolyam, 208-232. szám)
1918-09-01 / 208. szám
Az entente béketörekvései Zürich, aug. 31. A Züricher Nachrichten az ántánlhoz közel álló forrásból információt közöl, miszerint az ántánt komolyan törekszik arra, hogy az ötödik téli háborút elkerülje, a háborút még ezen évben befejezze, uj feltételeken dolgoznak,amelyek alapján a békekötés lehetséges volna, de ehhez Amerika és Japán hozzájárulását is megnyerni akarják. A pápa is csendben, de annál intenzivebben dolgozik a béke érdekein. LEGÚJABB Lenin és Utricki népbiztosokat meggyilkolták. Amsterdam, aug. 31. Lenin ma merényletnek lett az áldozata. Két hölgy, akik a szociálista pártnak voltak tagjai, három lövést tett a népbiztosra. Két lövés Lenin mellébe, egy lövés pedig a tüdejébe hatolt. Lenin állapota komoly, mert belső vérzés történt. Oroszország legkiválóbb specialistáit l hivták a palotába. Amsterdam, aug. 31. Ugyanabban az időben, amikor Lenin ellen a merényletet elkövették, gyilkos merényletnek lett áldozata Péterváron Uiricky népbiztos is, aki a néhai héJísTocfáJista csoport vezére volt. A bolsevikiek veresége. Amsletdem, aug. 31. A boisevikieket tegnap súlyos vereség érte. Három napi küzdelemben négyezer halottat veszteitek és Kabarow irányában visszaverték őket. Offensive as állami iskolák ellen (Válasz a Szatmári Hírlapnak) Ül Irta : Bodnár György kir. tanfelügyelő Szatmár, aug. 31. A „Szatmári Hírlap“ közelebbi számaiban nagy offenzivát folytat az állami iskolák ellen. Szó nélkül hagytam volna fiatalosan könnyüvérü rohamait, mert az állami iskolák olyan erős várai ma már a magyar nemzeti népoktatásnak, melyeken aggodalmat keltő rést még a világháború megcsodált ágyúi sem üthetnek, annál kevésbé a Szatmári Hírlap cikkjei, melyek miatt egyáltalán nem fájt az állami iskolák munkásainak a feje. Nem szükséges nekünk reklám cikekkel harcolnunk igazunk mellett, nem ítéljük mi el azokat, kik rendithetlen hívei a felekezeti népoktatásnak, legyen mindenkinek az ő hite szerint, a tanszakosságot tiszteljük s készséggel elismerjük, hogy jó felekezeti iskola is kincset ér, tehát úgy véltem, hogy a felkínált harc vagy polémia elöl kitérek. Ám legutóbbi közleményeinek fejtegetései ..íagyar uemzeti érzüsünket s legutóbbi cikke pedig burkoltan bár, de az én szerény személyemet is érintik, kényszerülve vagyok tehát kevés teret kérni a Szamos hasábjain, hogy e mélyen bántó fejtegetésekre megjegyzéseimet megtehessem Hogy csak a kath. egyháznak volna joga iskolát fentartani, hogy a kath. iskolának volna olyan priviligiuma, mely lehetetlenné tenné iskolája bezárását és a fen- tartói joga elv .sztését netáni hazafiatlan viselkedése esetén, ezen tételeket azt hiszem az egyház soha sem hirdette, ellenkezőleg a rk. egyház kívánta, hogy ha nemzeti szempontból nem felelne meg iskolája a törvényes követelményeknek, bánjon el az állam vele érdeme szerint. Jogállamban nem is igényelhetett különleges elbánást még a kath. ősi egyház sem. Szélmalom harcot vívnék tehát, ha a cikkíró ezen elvei megcáfolására határoznám el magamat. De hogy okosság volt-e ezt a szélsőséges kérdést most a nemzeti lét vagy nem lét pillanatában előrántani s olyan állítással tetézni, hogy államhatalomnak nem volna joga idegen nyelvű polgáraitól megkövetelni, hogy tanulja meg a nemzet nyelvét, amely nemzet jótevő kezeinek áldását érzi születésétől utolsó leheletéig, — bocsánat ké rek, de ezeket az elveket csak a Lukács Lászlók és Stancik merészelték hangoztatni. Nem vártam, hogy egy magyar lap, mely egy érdemes egyházmegye irodalmi társulatának tulajdona, hirdet ilyen szinte megdöbbentő elveket, hogy az államnak nincs joga polgárainak nyelvét érinteni. Senkine^ a nyelvét nem bántani, de megkövetelni a haza polgárától, hogy a haza nyelvét is tudja beszélni, ez a legkisebb követelmény, melyet egy öntudatos nemzet fiaitól megkövetelhet, ezt hiszi és vallja a hazának minden komoly gondolkozásu igaz fia. Tagadnom kel! tehát, hogy a kath. egyház olyan kegyetlen elvekkel, minőt a Szatmári Hírlap cikkírója hirdetett, nyűgözné le fiait! Tagadnom kell, hogy ez lenne a kath. egyház elve, mert a tények mást bizonyítanak itt! A kath. egyház templomai, iskolái tették itt megyénkben nyelvében és szivében példás magyarrá, egy tekintélyes vidék idegen ajkú fiait. Ha a kath. egyháznak olyan elvei volnának, minőt a Szatmári Hírlap cikkírója hirdet, akkor azok a hitüket szerető, neves egyházfők meg nem tűrték volna, hogy hiveik nyelvét érintsék papjai és tanítói. Mint törvényhozók meg nem szavazták volna a magyar nyelv tanításának törvényét, de megszavazták és példás buz- gósággal, becsülettel végre is hajtják — Apponyi törvényét. Itt ugyan elvetette a sulykot a Cikkíró ur s a kath. iskolák ilyen elvek hirdetése mellett azt hiszem, aligha köszönik meg Cikkíró ur védelmét. De tagadnom kell Cikkíró ur azon ál litását is, mintha az áll. tanítói kar egyházi szempontból sem elégítené ki a nevelés igényeit. Igaz, hogy mi egyenlő szeretettel ölelünk keblünkre minden vallásu tani ót és tanulót, még ha másként imádja is Istenét, mint mi, hiszen Isteni Mesterünk tanított rá, hogy minden ember felebarátunk! Szivünknek, lelkűnknek melegéből egyenlő mértékben részeltetjük kicsiny növendékeinket, még a gyengéket, a gyarlókat is tanít juk, nem küldjük, nem hárítjuk el magunktól. Egyébként a háború szükségei miatt kisegítjük állami tanerőkkel még a kath. iskolákat is, tehát módjukban áll róluk keresztény nevelési szempontból is ítéletet formálni Hihetetlennek tartom, hogy az ítélet nem volna kedvező, hiszen akkor megköszönnék a mi segítségünket. Cikkíró ur nagy kegyesen mégis csak elismeri azt a nagyszerű munkát, amelyet az áll. iskolás végeznek ; nincs egy szavam sem az ellen, hogy mellette kiemeli a felekezeti iskolák érdemes munkáját is. Hiszen én is elismerem, hogy vannak ám kincset érő felekezeti iskolák is. De ahoz szavam van Cikkíró ur, azt merészelje állítani: „hogy az állam közegei hódítani akarván az áll. iskolákkal épen azért, a mi (kath. iskolák) tanerőit igyekezzenek rábírni az áll. iskolákhoz való átmeneteire.“ Ezt a kérdést így beállítani, csak igazságtalan alapon lehet. Természetes, hogy mi is a tantestület szinét-javát igyekszünk áll. iskoláinkba beállítani, tehát ha egy ilyen felekezeti tanító vesz részt a pályázatokban, azt méltányoljuk. Cikkíró ur jajdulna fel, ha ezeket szándékosan mellőznék, elhaladási szándékuknak útját szegnők, ha megakadályoznánk, hogy itt is foglalhassanak el pozíciót. De azt tagadom s felháborodva utasítom el azt a gyanúsítást, ami soraiból burkoltan bár, di kiolvasható, hogy mi átvinnénk, vagyis más szavakkal rábeszélésekkel, ígéretekkel igyekeznénk őket megnyerni a mi iskoláink céljainak. Kérdezze meg csak az átjött lanitókat, hajuknál fogva huztuk-e őket ide avagy sem, ők vágytak-e s vágyaik teljesüléséhez egyik-másik még az egyház támogatását is nem vette-e igénybe ? Azt állítja végül Cikkiró ur, hogy az áll. iskolákban a hitoktatás rossz. Hiszen kath. papok is tanítják előnyös időben és kellő anyagi honorálás mellett a hittant. Miért tűrik, hogy csak ilyen munkát végezzenek, az már igazán nem az áll. iskola dolga ! Egyet azonban állítok tisztelt Cikkiró ur, azt, hogy vannak községek, ahol elég számú kath. gyermek található s csak azóta részesülnek hitoktatásban, azóta hallgatnak falujukban miséi a hívek, mióta ott all. iskola van s ez készséggel nyitja meg termeit templom céljaira is. Egyet állítok, azt, hogy az áll. iskola nemes versenytársa lett több helyt a felekezeti iskolának s tárgyilagos egyházi férfiak sem látnak ellenséget benne. Ha így van, akkor mi szüksége volt a szatmári kath. iskolának arra, hogy az áll. iskolákat annyira lekicsinyelje, Cikkiró ur ? Ilyen cikket Írjon még egy nehányat s akkor bizonyosan meg fogja szavazni a nemes város a cikkében átengedni remélt iskola telket a kath. egyház örök tulajdonául. Több szavam nincs e kérdésben ! Szabó Norbert végrendelete Az elhunyt kanonok Jótékony hagyományai — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, aug. 31. A szatmári kir. járásbíróságnál egy hosszú, aktaboritékban fekszik Szabó Nor- bertnek.az elhunyt kanonoknak végrendelete. Az aktaboritékban, amelyben a kali- grafikus írással megirt és a hindi Szabó család citneres pecsétjével lepecsételt végrendelet és pótvégrendelet fekszik, a megboldogult sajátkezüleg irta rá: — 1908. január 21-én kelt végrendeletem és 1917. január 27 én kelt pótvégrendeletem. Végrendeleti végrehajtók dr. Szabó Sándor testvéröcsém és dr. Laho- csinszky Béla alapítványi tiszt. — Temetésemre vonatkozó rendelkezés végett, amint meghaltam, bíróság mellőzésével azonnal átolvasandó. Halála esetére következő intézkedéseket teszi a végrendelet: — Holttestem a koporsóban ne zárassák le mindaddig, amig múlandó testemen az enyészetnek csalhatatlan jelenségei nem- mutatkoznak. Mindazokat, akik temetésemről intézkedni fognak, kérve kérem, hogy ezen végső kérésemet szigorúan foganatosítsák. Mert a haláltól nem félek, de borzadok attól, hogy mint tetszhalott te- metíessem el. — Temetésem illően, de minden fényűzéstől menten történjék. Intézkedik aziránt is, hogy holttestét