Szamos, 1917. november (49. évfolyam, 261-279. szám)
1917-11-04 / 263. szám
2. o dal SZAMOS (1917. november 4. 263. szám.) hadieseményekről szól, amelyek a középső Tagliamento és Muzzanella között már megkezdődtek. A központiak és olaszok között megkezdődött mostani ütközet döntő lesz Cadornára nézve. A katonai körök aggodalommal nézik az olasz haderő jelentékeny ágyuveszteségét. Bécs, nov. 3. A Presse jelenti: A karinthiai fronton álló olasz erők zöme a Tagliamento felső folyásánál visszavonulóban van. Csapataink gyors menetben utánna nyomulnak. A Fella völgyben heves ellenállással megkísérelték csapataink feltartóztatását, de hátrálni kényszerültek- Ezáltal a középső Tagliamentonál álló olasz erők visszavonulása veszélyeztetve van. Zürich, nov. 3. A Züricher Zeitung jelenti Rómából: A hadsereg visszavonulását visszafojtva, de bizalommal szemlélik. Valószinü, hogy uj állásokban döntő csatára kerül a sor. mely a világháború sorsára kihatással lesz. A nyugtalanságot a győzelemben való bizakodás reménye váltotta fel. Remélik, hogy a Tagliamentonál az ellenség nem tud átkelni. Rotterdam, nov. 2. Reuter jelenti : nyugati front gyöngülése járna. A segitőcsa- patok szállítására már idő sincs, mert a központiak példátlan gyorsasággal előnyomulnsk. Ha az olaszok kiépített hegyi állásaikat nem tudták tartani, valószínűtlen, hogy az ellenségnek a síkság folyóin való átkelését megakadályozhatják. A közoontiak előtt nincs elérhetetlen cél. Sikeres légi támadások London és az angol-francia partok ellen, Berlin, nov. 3. (.Wolffjeientós.) Bombarajaink egyike elsejére virradóra heves és eredményes bombatámadást intézett London szivének katonai épületei ellen, valamint a grewasi, ehatami, margatei és doveri kikötővárosok katonai épületei ellen. Mindenütt nagy tűzvészeket figyeltünk meg. Más bombarajok ugyanekkor Dünkirchen erőd és a hajógyárak telepei, valamint a flandriai front mögötti katonai telepek ellen intéztek támadást mindenütt robbanást és tűzvészeket idézve elő. Szenzációs fordalat a félmilliós gzeszcsaläs ägyebsq. Katonai körök szerint az ántánt olyan segítséget küld Olaszországnak, mellyel döntőcsapást mérhet az osztrák-magyar hadseregre. Rotterdam, nov. 3. A Daily Telegraph jelenti: Az olasz hadsereg visszavonulása következtében a helyzet igen komoly, amilyen a marnei csata óta még sohasem volt. Rotterdam, nov. 3. A Courant nem hiszi, hogy az ántánt megsegíthetné az olaszokat, miután ezzel a Megkerült 329 ezer korona. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár nov. 3. Minden újságolvasó ember emlékezik még arra a szenzációs szeszcsalási ügyre, amely ez óv augusztus közepén történt Bu dapesten és amelynek tettesét azóta hasztalan kereste a fővárosi állatnrendőrsóg. A tényállás — mint annak idején megírtuk — az, hogy egy K o h n Lajos nevű marosvásárhelyi szeszkereskedő felkereste Rosenfeld József marosvásárhelyi és W e i n r e d Bertalan szatmári szesz- j nagykereskedőket, akiknek elmondotta^ hogy Regéczi Sándor. Élő emberről nehéz irni s mi magyarok nem is igen szoktunk. Megvárjuk előbb mig itt hagy bennünket egy egy olyan emberünk, a ki elég merész volt arra, hogy nagyobbra nőjjön nálunk, akkor aztán elpa- rentáljuk gyönyörűségesen. Megállapítjuk róla még azt is, hogy kár volt meghalnia. Mig élt azonban csak a másikat, a konkurenst néztük benne. Nem is hiszem, hogy legyen ezen a világon még náció a melyik úgy tudja szapulni a maga érdemes embereit, mint mi magyarok. Persze suba alatt inkább. Bárba megesszük mi elevenen is egymást, ha meg jön rá az étvágyunk. Pedig étvágyunk — az van hála \ Istennek. — Hanem aztán temetni mi tudunk csak igazán. Mikor a Kossuth temetésén, mint nyolcad gimnázista ott voltam, azt beszélték Pesten, hogy egy amerikai milliomos, a kinek az a mániája támadt, hogy minden nagy temetést megnéz, oda lett a«. Ámulattól. Azt mondta, hogy ilyet még nem pipált. Hogyne mikor én a nyolcad gimnázista és valami atavisztikus magyar sarkantyútól ösztönözve Késmárkról mentem el a temetésre. Hanem mig élt még Kossuthot meg még Rákóczit is akadt köztünk, a ki sárral dobálta meg. Nem is szokunk mi le erről a tulajdonságunkról soha. Tán a verekedős naturánk, vagy hogy magunkat mindig kü lönbnek tartjuk a omlettünk állónál — hozza magával ezt a csúnya szokásunkat. Regéczi Sándort is szidták már az éle téaen eleget . . . Lehet, hogy a végén én is szidni fogom. Minek is hagyta ott a tornatanárságot, mikor ezt nem mondta neki senki. A fentartótestületi gyűlésen azt hallottam, hogy beteg. Erről a betegségről az apám jut eszembe. Az is olyan piros képű ember volt, mint Regéczy Sándor. Egyszer nagyon kirázta a hideg. Nyilván a töltött káposztától, — amit halálosan szeretett. Csakúgy vacogott a foga. Alig tudta a hosszu- száru pipát a szájában tartani. Volt egy vé- konypénzü tanítója s mikor meglátogatta azt kérdezte az apámtól: betegnek tetszik lenni tiszteletes ur ? „ Beteg vagyok öcsém . . . fc — de magával most sem cserélnék er ■ . . * Azzal megfordult és ott hagyat. nennünket, mint szent Pál az oláhokat. Általában az a tapasztalatom, hogy a pirosegy Fekete Lajos nevű szeszgyárosnak nagyobb mennyiségű szeszkészleta van, amelyből hetenként 2 waggonnal tudna szállítani. Kohn Lajos — mint mondotta — maga is 110 ezer koronát ad itt át az állítólagos Feketének és ugyanezen célra átvett Rosenfeldtől 210 ezer, Weinrebtől pedig 130 ezer koronát. Fekete Lajos 450 ezer korona ellenében átadott a vevőknek egy szállítólevelet, amely szerint az első szállítmány már le is van waggonirozva az aradi vasúti állomáson. A vevők leutaztak Aradra, ahol azonban kiderült, hogy a fuvarlevél hamis, ott semmiféle szesznaszlet niucs beraktározva. Jelentést tettek az esetről a budapest államrendőrsegen, ahol nagy készültséggel megindították a nyomozást az ügyben, de az állítólagos -Fekete Lajosnak nem tudtak nyomára akadni. Az eljárás során azonban mind erő sebb lett a gyanú Kohn Lajos ellen, hogy az állítólagos Fekete Lajos nem is létezett s hogy a Rosenfe:d és Wainreb pénzét ő vágta zsebre- Támogatta ezt a gyanút az a körül rnóny is, hogy Kohn Lajos nem tudta kimutatni, hogy neki honnan volt 110 ezer koronája, amit az állítólagos Feketének átadott. Házkutatást tartottak Kohn Lajosnak a szatmármegyei Urában lakó szüleinél és feleségénél is, de ezek a házkutatások nem jártak eredménnyel. A nyomozást azóta befejezték és Kohn Lajost, akit a rendőrség letartóztatott, átki- sórték a budapesti ügyészséghez. Ma reggel a szatmári rendőrséghez telefonértesítés érkezett, amelyben a budapesti államrendörség arra kéri a szatmárit, hogy utasítsa Weinreb Bertalant, hogy a legközelebbi vonattal utazzék Budapestre, mert a pénze megkerült. Mikor a „Szamos“ szerkesztősége er ről a telefonüzenetről értesült nyomban fel hívta a budapesti államrendőrségen Szentkirályi Béla rendőrtanácsost, aki az érdekes ügy részleteit a következőkben volt szives nekünk elmondani: — Tegnap délután megjelent a budapesti keleti pályaudvar indulási oldalán levő ruhatárban egy ember és arra kérte a ruhatárosnőt, hogy adja ki neki a rég ott heverő 188. számú csomagot, amelynek a szelvényét elvesztette. A ruhaképű embereknek nem smakkol, ha néha- néha „betegnek tetszik lenni.“ Sándor bácsi is ilyenforma beteg. Ma sem cserélne egészséget a fiatal hektikásokkal ... Regéczi Sándorról azonban könnyű lesz irni, — mert neki a tornatanárságban nem volt konkurrense. Annyi bizonyos, hogy ha eszembe jut a szatmári ref. főgimnázium akkori tornatanitása, amit a mi Sándor bátyánk vett a kezébe s összehasonlítom azzal amit most az utódjának átad, hát önkéntelen is az jut eszembe : mért nem lehet egyes embereket megfejelni, mint r csizmái? Igaz, hogy most még a csizmát se lehet. Mi még nóta szóra tanultunk lépni Sándor bácsitól. — Nem volt annyi pénzünk, hogy egy dobot tudtunk volna venni. Ma is a fülembe cseng az a nóta, amit tele torokkal ordítottunk a gimnázium udvarán : „Forró a cin kanál nyele Elégett a rózsám keze írok a doktornak Ispirituszt hozzanak Az én kedves galambom karjának.“ Ma se tudom magamnak megmagyarázni. hogy miért lelkesedtünk mi ezért a nótáért? Talán mert benne van az spiritusz.
