Szamos, 1916. április (48. évfolyam, 92-120. szám)
1916-04-22 / 113. szám
4. o.dstl mult év májusában a hadügyminiszter felbontotta, mert kiderült, hogy bűnvádi eljárást inditottak ellene, miután a marhákat sózott takarmánnyal etette. A felsőbányái polgármester jubileuma. Szatmárvármegye egyik legnépszerűbb tisztviselője, Farkas Jenő, Felsőbánya város polgármestere a napokban ünnepelte polgármesterré választásának húsz éves fordulóját. A köztiszteletben álló, népszerű, puritánságáról, munkaképességéről vármegye- szerte ösmert öreg urat jubileuma alkalmából igen sokan keresték fel jókívánságaikkal. A nagy csütörtöki lábmosás. A szatmári róm. kath. székesegyházban nagycsütörtökön délelőtt ment végbe a hagyományos apostoli lábmosás, mely alkalommal dr. Boromisza Tibor megyés püspök a következő öreg emberek lábait mosta meg: Árvái Károly 64 éves, ács, Czigler János 63 éves, nyug. vámszedő, Drágus György 67 éves, napszámos-favágó, Dobos Ferenc 79 éves, betonkészitő, Ecsedy Kálmán 72 éves, földműves, Fánta György 75 éves, szegényházi ápolt, Fodor János 78 éves, ács, Iiucz Luszló 68 éves, háziszolga, Kulin István 76 éves, napszámos, Ponyik György 67 éves, zárdai-szolga, Szilágyi József 72 éves, szegényházi ápolt, Takács Jáno3 78 éves, szegényházi ápolt, Veress János 68 éves, földműves. — A iábmosás után dr. Boromisza Tibor püspök az aggastyánokat ebéden látta és mindnyájuknak pézbeii segélyen kívül egy pár csizmát és ruhaneműt ajándékozott. Hidjavitások (vasbeton) eszközlendők Máramarosmegyében. Az alispáni hirdetés a debreceni keresk. és iparkamaránál betekinthetek. HIRDETMÉNY, A Szatmári Lé számítoló Bank- r.-t. hadifoglyok r<- sxére pénzküldeményekst közvetít, Húsvéti selyem- és cukor tojások, aktuális tojás különlegességek igen nagy választékban Gindlnél. Állandóan — főleg az ünnepekre — naponta friss theavaj kapható. IV. HADIKÖLCSÖNRE előjegyzéseket elfogad és ezekre legelőnyösebb feltételek mellett előleget nyújt Szatmári bank hivatalos aláírási hely. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. 4/916. központi választmány szám. HIRDETMÉNY. Szatmár-Németi szab. kir. város központi választmánya közhírré feszi, hogy az országgyűlési képviselőválasztók 1917. évi ideiglenes névjegyzékét 1916. május hó 16-tól junius hó 14-éig bezárólag a városházán Koós Gábor törvényhatósági kiad! hivatalos helyiségében közszemlére kiteszi, ahol a hivatalos órák alatt megtekinthető. Az 1913. évi XIV. t. c. 59 § a szerint az ideiglenes névjegyzék ellen intézhető felszólalásokat május 16-tól május 80-ig kell a polgármesteri hivatalban benyújtani. E felszólalások pedig benyújtásuktól kezdve junius hó 14-ig bezárólag szintén a kiadóhivatalban lesznek közszemlére kitéve A felszólalásokra tehető észrevételek május hó 16-tól junius 14-ig bezárólag nyújthatók be ugyancsak a polgármesteri hivátalban. Szatmár-Németi, a központi választmány 1916. április hó 17. én tartott üléséből. Ferencz Ágoston Dr. Vajay Károly előadó kir. tanácsos polgármester 1564 —1916 küsz. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az 1898. évben született valamint azon népfelkelők szemléje, akik az eddigi népfelkelői szemléről bármi okból elmaradtak e hó 29. és 30. napjain a Gubaszin helyiségeiben lesz megtartva. 8 Z A M Q 8 (1916 áprilk 22 113 -»sárn április 29. napján előállanak az összes szatmári születésű és illetőségű népfelkelők. Április 30. napján előállanak az idegen helyen született és itt összeírásra jelentkezett népfelkelők. A szemle mindkét napon reggel 7 órakor kezdődik és figyelmeztetem a népfelkelőket, hogy a szemlén pontosan és a legszigorúbb büntetés terhe alatt jelenjenek meg. Szatmári, 1916. április 5. Hsjdll Károly tb. főkapitány. 3547—1916. iksz. HIRDETMÉNY A m. kir. minisíeriumnak 1. 128-1916. M. k. sz. rende’eíe értelmében közhírré to- szem, hogy a tyúktojásnak a húsvéti ünnepek alkalmával szokásos festéke vagy hasonló kikészítése, továbbá az ily festett vagy kikészített tyúktojásnak forgalomba hozatala az ország egész területére tilos. Aki ezen tilalmat megszegi, amennyiben cselekmín) e szigorúbb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és az 1914. évi L. íc. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. Szat már Németi, 1916 április 18 Dr. LÉNÁRD ISTVÁN 1 h. főkapitány. Felhívás! A Mezőgazdák, kereskedők és iparosok takarék és hitelszövetkezete közzé teszi, hogy a szövetkezet közgyűlése a felszámolást és a szövetkezet feloszlását kimondta, felhívjuk azért a kér. törv. 249. §-ának a rendelkezése értelmében a szövetkezet hitelezőit, hogy követeléseiket a felhívás harmadszori közzétételétől számított hat hó alatt érvényesítsék. Szatmár-Németi, 1916. április 19-. Az igazgatóság és a felszámoló-bizottság. A Szatmár-Németi kir. törvényszék pol________gári osztálya._____________ 19 16 -1272. P. szám. HIRDETMÉNY. A szatmárnémeti kir. törvényszék mint birtok bíróság közhírré teszi, hogy a Tisza- Szamosközi ármentesitő és belvíz szabályozó társulatnak Túr csatorna céljaira Feketeardó község határában szükséges területekre vo natkozóan Weisz Márton és társai eilen folytatott kisajátítási ügyében >i kisajátítási összeírás 1., 2., 4., 5/l.-a., 5/L.-b; 5/2,-a., 5/2. b , 6/1., 6/2., 7/1., 7/2, 10/1., 10/2., 12/1.,12/2., 12/3., 13 , 14., 15., és 16. sor. a. összeirt ingatlanra a kisajátítási kártalanítási eljárást elrendelte, az eljárás vezetésére Balás János kir. törvényszéki bírót kiküldte s az eljárás megkezdésére s a békés egyezség megkísérlésére tárgyalási határnapul 1916. május hó 9. napjának d. e. 9. óráját Feketeardó községházához kitűzte, — mikorra az összes érdekelteket, valamint a távollevő vagy ismeretlen tartózkodása érdekelteknek részére kirendelt dr. Fejes István szatmárnémetii lakos ügygondnokot azzal idézi, meg, hogy a tárgyalásról való elmaradásuk a tárgyalás megtartását s a kártalanítás feletti érdemleges határozathozatalt gátolni nem fogja és hogy a tárgyalásról való értesítés elmaradása, vagy a tárgyalásról való elmaradás miatti igazolásnak helye nincs. Szatmárnémeti 1916. április hó 12. n. Papolc:y s. k. t. elnök. Balás s. k. t. bíró. Kno’l s. k. t. biró. A kiadmány hiteléül: ROSENBAUM GYULA s. hivatali tiszt. IPROHIBÖEÍ! gg|r Minden seó egyszeri beiktatása 10 fii!. Vastagabb betübfil I 20 fillér. Legkisebb hirdetés 1 kor. A díj előre fizetendő | y>KIADÓ Kiadó három szobás úri lakás május lra Józsika utca 14 szám. 3 szobás lakás azonnal kiadó. Kazinczy utca 28. Takarításért szép nagy lakást adok. Fim a kiadóhivatalban. ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a n. é. közönség s'ives tudomáséra hozni, hogy sütödémet folyó hó 26 án ujbó3 megnyitom. Házikenyér sütést elfogadok d. e. 9—10 óráig. Szives pártfogást k'r Kovács I. József siitömester. HIRDETMÉNY. A n. é. közönség szives tudomására hozom, hogy a legjobbnak elismert ,WERTEX‘ izzólámpáiból ma is nagy készletet tartok s azokat 5 tői 50 gyertyafényig 85 fillérjével hozom forgalomba. '[a wattos égőkben négy raktár. A közelgő kölíözködési évnegyed alkalmából egyidejűleg szives figyelembe ajánlom a villany és csengő berendezési és javítási vállalatomat hol minden ide vágó munkálatot és anyagot a legmérsékeltsbb árszámitás meilett szolgáltatok. Szatmár-Németi. 1916. április 9. Te’jes tisztelettel: Medgyesi Sándor. Telefon sz.: 327. gérbead ó a Heinrich Victor féle Várdomb-utca 25/a, számú házastelek, 6 szoba, parkírozott udvarra néző terasszal konyhával és egyébb mellékhelyiségekkel, május 1-re. — Úgyszintén azonnal kiadó az Eötvös-utca 4. sz. házban egy bolthe- iyiség és egy udvari lakás. — Közelebbi felvilágosítást ad a Szatmári Gazdasági és Iparbankban Asztalos Sándor zárgondnok. Utcai elárusítók (rikkancsok) lapunk kiadóhivatalában azonnal felvétetnek Nyomatott a „Szabadsajtó“ könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság gyorssajtóin Szatmár-Németiben.