Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)

1915-12-03 / 331. szám

XLVII. évfolyam. Szatmár, 1915. december 3., péntek 331. szám. Háborns förvéqghozás. Háborús időben a törvényhozás nem rendes: ilyenkor az állami élet közönséges szükségletei felől a kormány gondoskodik, a pártélet pedig szünetel. A törvényhozás jó­formán csak ellenőrzi a kormány tevékeny­ségét, fölruházza a kormányt a szükséges hatalommal és oly törvényeket alkot, amilye­neket a háború folytán előállott uj helyzet parancsol. Azok a törvényjavaslatok is, amelyeket a kormány-kedden terjesztett az országgyűlés elé, magukon hordják a rendkívüli korszak anyajegyét. Talán legtipikusabban háborús javaslat, leginkább „anyja gyermeke“ a ki­vételes intézkedések megtételéről szóló, mely- szerint a kormány a fenálló törvényektől el­térő rendelkezéseket is tehet abból a célból, hogy a lakosságnak életszükségleti cikekkel való ellátását biztosítsa. Célját tekintve, rokon ez '.el az árdrá­gító visszaélésekről szóló javaslat, mely az idetartozó vétségekre két évig terjedhető fog­házat és húszezer koronáig terjedhető pénz- büntetést szab. Már a hadműveletek folytán elpusztult községekre vonatkozó javaslat präventiv módon akarja olcjót venni bizo­nyos, a jövőben elköveihető visszaéléseknek, amennyiben fölhatalmazza a ministeriumot, hogy az állami, vagy társadalmi segéllyel emelt épületekre és ezekhez tartozó jószág­testre tiz évi elidegenítési és terhelési tilal­mat állapíthat meg. Az 50—55 évesek hadiszolgáltatására vonatkozó javaslat szerint az említett élet­korú munkaképes férfiak szükség esetén hadiszolgálatra behivhatók, de csak az or­szág területén, a hadrakelt hadsereg mögött és egyfolytában legföllebb hat hétié vehetők igénybe. Egy további törvényjavaslat arra hatal­mazza fel a ministeriumot, hogy csődön kívüli kényszeregyezséget ideiglenesen ren­deletileg szabályozza; — még egy másik az izlám vallás elismeréséről szól. Fontos a kormány előterjesztései közölt a pénzügyminiszternek a földgázra vonatkozó jelentése. A miniszter szerződést kötött a Deutsche Bankkal s e szerződést is bemu­tatja a jelentésével. A nevezett berlini pénz­intézet Magyar Földgáz részvénytársaságot alakit, húsz millió korona alaptőkével, átveszi az erdélyi földgázterület egy részét 50 évi használatra s köteles földgázvezetéket építeni a vidék nagyobb városaiba, a földgázt pedig meghatározott áron szolgáltatni. Köteles ma­gyar tisztviselőket és magyar munkásokat alkalmazni s ettől csak átmenetileg és csak bizonyos fokig térhet el. A pénzintézeti központ alapítására vo­natkozó törvényjavaslatot már a tavaszi ülésszakban előterjesztette volt a kormány, azonban az ellenzék aggodalmai folytán, előzékenységből, akkor visszavonta. Remél­hetőleg azóta eloszlott az ellenzék eb teli aggodalma, hogy ez az intézmény pártérde­keket lesz hivatva szolgálni, — hiszen még a háború előtt nemzetiségi politikai körök is belátták annak általános szükségességét. Ma pedig az egyidejűleg bemutatott alapszabály- tervezetből könnyű meggyőződni róla, hogy Gtjfizelmes offenzivä Montenegró ellen. pieVIje, Boljai^ica, priboj elfoglalása. Budapest, dec. 2. Hivatalos jelentés : A balkáni hadszíntér: Ma reggel bevonultunk Plevl- jébe: A várost szívós harcok ered­ményeként íoglaltuk el. A Metalka nyergen előnyomulő hadoszlop teg­nap ellenséget LAjanic.ánál vissza­verte. A Pribojnál előnyomuló csoport rohammal vette be a Plevljétől északra íekvő magaslatokat. Egy hadcsoport Jabukánál elűzte a mon- tenegróiakat. A csapatokat a mo­hamedán lakosság örömrivalgásban fogadta. A montenegróiak vissza­vonulása részben menekülésszerüen ment végbe. Egy osztrák-magyar íélzászlóalj Mitrovicától délnyugatra négyezer szerbet elfogott, két löveget és száz lovat zsákmányolt. A bolgárok Djakova felé foly­tatják az üldözést. Hőfer altábornagy. Berlin, dec. 2. A német főhadiszállás jelenti a balkáni hadszíntérről: A Limtől nyugatra Bolianicoi, Plevljét és Jabukát elfoglaltuk. Mitrovicától délnyugatra négyezer hadifoglyot és két ágyút szállí­tottunk be. A legfőbb hadvezetőség. parook Monagziir birtokáért. Lugano, dec. 2. A Corriere jelenti Monasztirból: A bolgárok a szerbeket Topol- osani mellett levő állásaiból kiverték. a pénzintézeti központnak egyetlen célja: támogatni azokat a pénzintézeteket, amelyek rossz gazdasági viszonyok, vagy háborús események folytán szorulnak rá, vagy ame­lyeknek a segélyezését a közérdek kívánja. Ezzel Monasztir sorsa eldőlt. Bár a bolgárok csak hat kilométerre vannak a várostól, a szerbek még mindig védekeznek. Lugano, dec. 2. A Corriere d' Italia jelentése szerint Monasztir már elesett. A Giornale d’ Italia szerint Vasics ezredes még védi a várost, de a bolgá­rok már átlépték a Cserna folyót. A szerb hadsereg főrésze Elbasszán leié menekül. Rotterdam, dec. 2. A Daily Telegraph bejelenti, hogy Monasztir elesett és Vasics seregének maradványaival állítólag Prizren felé menekült. Lugano, dec. 2. A Stampa jelenti Athénből: A Monasztirból Albániába me­nekülő szerb csapatokat fegyveres albánok támadták meg. A szerbek hevesen védekeztek. Szófia, dec. 2. A bolgárok Doirant és Krivolá- kot három oldalról bekerítették. A franciák, defenzívára szorítkoznak. Géni, dec. 2. Szerb menekülők beszélik, hogy a Monasztir körüli magaslatoknál igen heves harcok folytak. Genf, dec. 2. A le Journal jelenti Monasztirból: Vásics seregei Kesnán és Ochri- dán át fognak visszavonulni Albá­niába. Stokholm, dec. 2. Péter király Szkutariba vezető útjában, melyet Putnikkal és Pasiccsal lóháton tett meg, rettenetes nélkülözéseknek volt kitéve, igy például 36 óra hosszat éhezett. A világháború hírei. Ara 6 fillér. 6 fillér. Lapirnk mai »séma 4 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents