Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)
1915-12-28 / 355. szám
4. oldal SZÁMOS (1916 december 28 355. «zára 13244-1916. fksz. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a nagyméltóságu m. kir. ministerium a 4324—1915. M. k. sz. rendeletben a következőket rendeli: 1. §. Azoknak a cikkeknek készletei, a melyeket a jelen rendelet értelmében be kell jelenteni, a következők; A szövetek tiszta gyapjúból és félgyapjuból, valamint manipu Iáit szövetek és pedig a) előírásos tábori szürke és csukasziirke katonai posztók, előírásos tengerészeti posztók és pedig úgy tiszta gyapjúból készült, mint manipulált aruk L számú bejelentő lap, b) színes katonai szövetek békében használt színekben, továbbá az előírásnak meg nem felelő minták alapján készült katonai és tengerészeti szövetek és a hadügyi szállításoknál az előírásnak meg nem fe.elő voltuk íniatt visszautasított szövetek (II. sz. bejelentő lap), c) tiszti egyenruha szövetek (III. sz. bejelentő lap, d) tiszta gyapjúból való kereskedelmi áruk, a melyeknek szé’essége a szegélyek között mérve 136 — 142. cm. és folyo méterenkénti su’ya legalább 500 gramm (IV. sz. bejelentő lap), e) félgyapjubói való és manipulált kereskedelmi áruk, amelyeknek szélessége a szegélyek közt mérve 136 — 142. cm. és folyóméterenként! súlya legalább 500 gramm (V. számú bejelentő lap), b)' Konfekcionált féiűruhák : f) Kö penyek (felső kabátok és pedig mindenféle kereskedelmi áru (VI. ez. bejelentő kp), g) polgári férfi ruhák (VII. sz. bejelentő lap), o) Takarók, b) legénységi (ágy) takarék, amelyek legalább 120 cm. szélesek, legalább i 80 cm. hosszúak és darabonként legalább 900 gramm súlyúak, továbbá lótakarók, amelyek szélessége 110—155 cm. között, hossza 170—240 cm. között van és darabonként legalább 2000 gramm súlynak (VIII. sz. bejelentő lap) akinek a h) alatt felsorolt takarók szállítására valamely katonai és tengerészet ^(hatóságtól megbízása var, tartozik bejelenteni azt a mennyiséget is, a melynek szállítására az 1915. december hó 31 én még kötelezve van! DL. sz. bejelentő lap) A lelzett nap után szállitandónak azokat a mennyiségekéinél, teinteni, a melyeket a szállításra kötelezett 1915. évi december 3i-én a megrendelő hatósághoz való elszállítás végett valamely7 fuvarozó vállalatiak még át nem adatott. 2. §. Nem esnek bejelentés alá azok a készletok, amelyek kisebbek az 1 §. a), b) éfl c) pontjában felsorolt szöveteknél ugyanazon minőségből és színből 100 m. nél. a), d) és e) pontokban felsorolt szövetnél ugyanazon minőségből és színből 300 m.-nél, az f) pontban felsorolt köpenyeknél (felsőkabátoknál és a g) pontban felsorolt férfiruháknál az egyes fajtákból (L, VI. és VII. sz. bejelentő lapokat) a nagyságra váló tekintet nélkül 50 drbnál, illetné garnitúránál a b) pontban felsorolt takaróknál pedig egy minőségű legénységi (ágy) takarókból 100 darabnál vagy a h) alá eső összes takarókból, 200 drbnál. 3. §. Mindazok él a szemyek, cégek, egyletek és önkormányzati testületek, amelyek az 1. §-ban felsorolt cikkek előáll fásával ipar- szerüen foglalkoznak, ily oikkeket iparszerüen felhasználnak, feldolgoznak vagy őrizetben tartanak, kötelesek az 1915. évi december 31-én birtokukban vagy őrizetében levő készletet a megszabott bejelentő lapok fothaszná lásával legkésőbb 1916. évi január 5. napjáig a készlet raktározási helyére nézve illetékes kereskedelmi és iparkamarának bejelenteni. — A kereskedelmi és iparkamarák kötelesek a felülvizsgált bejelentő lapokat egy összesítő kimutatás kíséretében legkésőbb 19‘6. évi január 15-ig a kereskedelmügyi ministerhez felterjeszteni. A továbbiakban a bejelentéseket a március 3l-iki, a junius 30-iki, szeptember 3G iki állapot szeriut a következő hó 5. nép jáig kell a kereskedelmi és iparkamarához beküldeni. A bejelentéseket a koreskedetmi és iparkamarának ugyanolyan módon és ugyanazon határidő megtartásával kell a kereskedelemügyi miuisterhez felterjeszteni, mint az első bejelentésnél. 4. §. A bejelentéshez a kereskedelmi és iparkamaránáknal kapható hivatalos bejelentő lapokat vagy azok mintájára készült bejelentő lapoka* kell használni és azok rovatait pon tosan kell kitölteni. Az 1. § a) e) pontjaiban felsorol: szövőtökből a bejelentő lapokhoz mint a darabkákat kell fűzni. Ezért minden 8zövct fajtához külön bejelentő lapot kell használni. Az f. és g. pontokra vonatkozó (köpeny és férfi ruha) bejelentéseknél a minta beküldés nem kötelezhető, a lehetőség ezerint ezekből is kell szövet mintát mellékelni. — A takarók bejetentéséhez szövet miLtát nem keli csatolni. A bejelentésre kötelezettek, legkésőbb március 10-ig, junius 10 ig, szeptember 10 ig közöljék az illetékes keressedelmi és iparka maréval, hogy az egyes beje'entő lapokból hoízívetőleg hány darabra lesz szükségük 5. §, Mindenki, aki a fentiek szerint bejelentésre van kötelezve, köteles o y raktárkönyvet vezetni, amelyből a bejelentett készlet negysága és annak minden növekedőt e és csökkenése megállapítható. — Amennyiben mindez az eddig vezetett kereskedői feljegy. zésekből (áruszám ák) is kitűnik, a külön ral tát könyv vezetése rém kötelező. 6. §. A jelen rendeletben foglalt rendel- k zések hatályosságának biztosítására külön ellenőrző közegek alkalmazhatók — Ezek a rendelet alá eső üzemeket bármely időben megtekinthetik és Dekik kívánságukra az ősz szes üzleti könyvökbe, levo'ezésbo és egyéb üzleti feljegyzések be’ekintést kell engedni. 7. § Aki az 1 § ban felsorolt cikkeknek birtokában vagy őrizetében levő kész'etét a 3. §-ban megállapított időpontban a jelen rendelet ellenére be nem jelenti, vagy nem a valóságnak megfelelően jelenti be a hatósági ellenőrzést meghiúsítja, az — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés a’á nem esik, kihágást követ el és az 1914. L t.-cz. 9. § a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Szatmár-Németi, 19i5. december i5. Dr. LÉNÁRD ISTVÁN h. rendőrfőkapitány. 2837-1915. gtsz. HIRDETMÉNY. A kassai 143-ik cs. és kir. katonai parancsnokságnak a hadi foglyot kiadatásra vonatkozó átiratát a következőkben köz.öm : Hadifogoly munkások 10, illet e 20-as csoportokban való kiadása, illetve 20 as csoportokba való csökkentése a következő feltételek mellett engedélyeztetik. 1. Az eziranti kérdem külöuöä szigorú ságg-.l kezelendő és csnpán az esetben enge Helyezendő, na a szükségesség bebizonyitta- tott a foglyoknak 10—20-ad csoportokban való kiadása kivételes esetekre korlátozandó, mivel a kis csoportokba őrzése igen nehéz. A kérvény a főszolgabírói hivatalhoz adandó be és ez a munkaadó megbizha'ósá^áról és a kiadás szükségességéről véleményt ad. 2. Az igy felszerelt kérvényt azon katonai parancsnoksághoz továbbítandó, amelynek területén a munka helye fekszik, a katonai parancsnokság a vólemóuy kiegészítésével átteszi a kérvényt a wieni, Űletve pozsonyi katonai parancsnoksághoz fogoly kiutalása céljából. Itt különösen megvizsgálandó, hogy nem volt valamely kifogása (összeütközése) a kérvényezőnek a fogoly munkások ellen. E katonai parancsnokságok önállóan intézkednek, ha a közigazgatási hatóság és illetékes katonai parancsnokság véleménye egyező, ellenkező esetben a kérvény a hadügyminiszterhez terjesztendő fel. 3. Ez az eljárás az esetben is követendő, ha vagy 30 nál több főből álló munkásosoport száma csökkentetik és pedig az esetben is, h* az első alkalommal nem a wieni, illetve pozsonyi katonai paras csnokság utján utaltattak zi a foglyok. 4. A kérvény beadásakor a közigazgatási hatóságnál óvadék teendő le, amely kérvényező községek részére 20 magánegyének részére 30 koronában állapittatik meg fog yon- kint. Az óvadék készpénzben, betétkönyvben, vagy óvadékképes értékpapírban teendő le, az utóbbi névértókben számítandó. Az óvadék azonnal elvész a feltételek be nem tartása esetén, különösen pedig a rossz bánásmód, rossz és elégtelen élelmez, s, fogolyszöktetéu esetén és ha a kiadási feltételek meg nem tartatnak igy, ha a foglyok a katonai parancsnokság beleegyezése nélkül egészben vagy részben tovább adatnak, más munkaadók közt szétoszlatnak. E tekintetben fcilebezés kizárásával sz a katonai parancsnokság határoz, amelynek területén az óvadékot megőrző hatóság fekszik. Természetesen a betétkönyv és értékpapír óvadék csupán az óvadékul leteendő összeg erejéig vész eL *A kérelem nem teljesítése esetén az óvadékul letett összeg visszá adatik, fogoly kiadása esetén pedig letétben marad, csupán az illetékes katonai parancsnokság rendelkezésére adható ki a letevőnek. 5. Tudomására jutott a hadügyminisztériumnak, hogy egyes a'sóbb hatóságok és munkaadók a rendelkezéseket nem tartották be. Mivel ftfemzetközi jog értelmében s hadifoglyokért egy.dűl a had vezetőség felelős, az ilyen önkényes elosztás ts kiosztása a foglyoknak megszüntetendő, mivel a foglyok a nyilvántartásból kiest ek. A hadügyminisztérium hajiam! > a 2. pout értelmében a katoi ai parancsm kság bekeg\ez.é|e és óvadék letétele esetén utólag megengedni (a foglyok számának leszállításá’) ha egyébb körülmények nem akadályozzák és a hadifoglyokkal! bánásmód kifogástalan. Mindazon esetben ha 1915. október 31. után hadifogoly munkások ezen beleegyezés né’ktil találtatnak, a fog’yok az óvadék e lveszti se mellett visszavonatnak. A hadifogoly munkások minimális számát megállapító reudelkezések nem cs pánazéit módosíttattak:, hegy méltányolandó esetben kis számú fogoly- munfeás csoport kiadható legyen, hanem azirt in egyps munkaadóktól akik az eddini minimális számú rhu feást az őszi munkák bevé- geztével nem foglalkoztathatók e foglyok visz- szaadhaUk legyenek és másoldali fogoly munkás iránti kérelem kielégíthető legyen. Ez különösen azért emlittetik meg, n iv< 1 állítólag sok műnk?adó szükségen felül c.upán azért igényelt 30 foglyot, mivel kisebb csoportokba kiadhatók nem voltak. Szatmárnémeti, 1915. nov. 28. Ferencz Ágoston tanácsnok. Kössünk téli ruhát a katonáknak Gyapjúfonása előjegyzés és ruha- minta a polgármesteri titkárnál. A iyapjufonál kg ja 15 koronába kerül. A ruhákra sürgős szükség lesz. hazafias kötelesség e munkában résztvenni I Önkéntes faárverés. A szamosdobi utón, a volt Tanódy- féle lankán mintegy 300 darab hibátlan épület- és szerszámfának használható akácfát, 1915. december bő 28-án d. U. 2 érakor, a helyszínén darabonként árverés alá bocsátók. Felvilágosítást ad: dr. Tanódy Endre ügyvéd. x KŐSZÉN minden mennyiségben kapható Braun és László vaskereskedő cégnél DeáJi-tér 9. r r ÄPR0HIR] MSEK I Minden szó egyszeri teiktatésa 8 fill. Vastagabb be'übftl | 1 is fillér. Legkisebb hirdetés 8« fillér. A díj előre fizetendő | Női divat üzletben jártas leányt azonnal felveszek. Ro4 senfeld Miksa. ÁLLAS ♦ r Magyar és német levelezésben jártas leányt üzleti teendők végzésére elfogadok. Fógtl cseme- gekereskedő. KÜLÖNFÉLE ♦ Használt szépirodalmi müveket és eg6sz könyvtárakat legjobban vásárol Boros Adolf könyvkereskedése. 2 tanuló felvétetik Boros Adolf könyvkereskedésében és könyvnyomdájában. Nyomatott a .Szabadsajté* könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság gyorssajtóin 8z* fcmár-Né maiiban.