Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)
1915-12-29 / 356. szám
XL Vf l. évfolyam. Szatmér, t9t5. december 29., szerda 356 szám. Válasz a „válasz félére.“ Nagy delieiáva! olvastam Demeter erőlködéseit s én ugyan apróságokat nem szoktam írni, de ha már eszembe juttatott az a sok irka-firka, amit rólam megeresztett, egy valamivel sikerültebb anekdótát, mint a milyennel az öreg „D“ untatja már évek óta a maga nem nagyszámú közönségét: hát le is irom ezt az „apróságot.* A házsártos asszony veszekedés közben azt mondta az urának : te tetves. Az ura erre se szó, se beszéd, átnyalábolta az asszonyt s belelökte a kútba. Azt gondolta a jámbor, hogy majd fog most a hárpia segítségért kiabálni. A viz ellepte az asszonyt, de nemhogy segítségért kiabált volna, — hanem időközönként fel- felnyujtotta a két karját s úgy mutogatta szemléltetőleg az urának, hogy az ő véleménye bizony nem változott. így vagyunk mi városi tisztviselők az öreg Demeterrel. Ha a kútba hajítanánk is, mindég csak a magáét fújná. Ennyit a jól sikerült viccek kedvéért. És most vegyük tárgyilagos elbírálás alá cikkének azokat a részeit, amelyek a komolyság mállásával vannak leöntve. Mindenek előtt leírja az én busás fizetésemet, amely tízezer koronát is kitesz. Hát ez a fizetés szép fizetés, magam is elismerem. Ha a pénz vásárló képessége visszajön, meg lehet lesz belőle élni anyagi gond nélkül. Ma azonban, amikor még maximált árak mellett is, minden fogyasztási cikknek háromszoros, sőt négyszeres ára van, ez a fizetés csak egyharmad vagy egynegyed értéket képvisel. Ha ezek mellett az állapotok mellett hónap végén nekem is fáj a lejem, azon ne tessék esudálkozni. Hogy azoknak még jobban fáj, akik a legjobb klienseiket épp most veszítették el, azon én nem csodálkozom. De én vigasztalni jövök a klientúra sorvadásban szenvedőket, ügy tudom, hogy az ügyvédek nyolcvan százaléka katona már. Nagy ügyvéd-inség várható a háború végére s kárpótolva lesznek még azok az öreg fiskálisok is, akik vénségübre bánták meg. bogy miértis nem mentek annódaeummál városi tisztviselőnek. Ne tessék azt se mondani, hogy az állami tisztviselők csak a fix fizetésükre vannak utalva. A birósági tisztviselők kivételével állami tanárok, vasúti tisztviselők, a pénzügyigazgatóság s a ministerium hivatalnokai, bankok és részvénytársaságok igazgatósági tagjai lehetnek a felsőbb hatóságuk beleegyezésével. Mi is csak úgy lehetünk azok, ha a közgyűlésünk jóváhagyja. Sőt a birósági tisztviselők közül is a tagositási ügyek vezetésével megbízott biró, avagy a vizsgáló biró — úgy tudom — működési pótlékot kap. Alighanem nagyobbat, mint amennyi a mi anyakönyvvezetői tiszteletdijunk, amely csak ideiglenesen addig szól, mig az állam a maga tisztviselőit be nem állítja. De én kapacitálható ember vagyok. Hajlandó vagyok lemondani az igazgatósági tagságomról, csak tessék ezt az egész vonalon végrehajtani. Mig azonban azt látom, hogy volt biíottaági tag urak, a jelenléti díjjal kapcsolatos villanjvilágitási bizottságnak tagjai maradnak, addig ne tessék rossznéven venni, ha én sem lépek ki a magamfelé hajló szentek sorából. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tisztviselő ugyanabból a fizetésből, amit “nálam megállapítani méltóztatik, százezrekre való adósságot csináljon, vagy ugyanannyi vagyont hozzon össze. Ha ezek egyikét vagy másikát csinálnám, még engem is magasztalni méitóztat nék Demeter bácsi! így azonban önhitt és szerénytelen vagyok. Ha a szerénytelenség abból áll, hogy magamnak és családomnak becsületes utón jobb megélhetést és több jövedelmet igyekszem biztosítani, akkor szerénytelen leszek, mig élek, mindig. Az önhittség pedig olyan távol áll tőlem, mint a cikkíró úrtól az igazság. Ami a katonáskodásomra vonatkozó megjegyzéseket illeti ezek még Demetertől sem várt sületlenségek. A meddig bírtam, addig, külső szolgálatot teljesítettem, oda mentem a bova parancsoltak s jó lélekkel mondhatom, hogy az sj orosz offtazWa. 15—16-os sorban tárnádnál Budapest, dec. 28. Hivatalos jelentés : A besszarábiai arevonalon és a Djnester mentén, Zalescykitől északkeletre tegnap nagy orosz erőknek ismételt támadásait véresen visszavertük. Különös erőfeszítéseket tett az ellenség a Pruth és Toporutztól északra levő erdő öv közé eső rész ellen. Tüzérségi előkészítés után, amely az egész délelőtt folyamán tartott és amely helyenkint a nehéz kaliberű ágyuk pergő túzévé iokozódott, az első délutáni órákban öt gyalogsági támadás történt, amelyeket visszavertünk. Egy ehhez csatlakozó 15—16 sürü sorban történt tömegtámadás. — tüzérségünk tüzében az ellenség legsúlyosabb veszteségei mellett összeomlott. Ugyanaz a sors érte az ellenséget a Dnyestertöl északra ellenünk intézett támadásait illetőleg is. — Veszteségeink csekélyek. Az éj folyamán nyugalom volt. Huíer altábornagy. j j ennek a megerőltető szolgálatnak mig élek mindig fogom a nyomait érezni. Hogy amikor a dombmászások közt elfuladiam s a felülvizsgálaton helyiszolgálatra osztottak s mig a vizsgálatom megejtették, a hadtestparancsnokságnak előbb Pécsro, azután Pécsről Kassára való ujrahelyezése miatt huzamosabb ideig az itthonvaló tartózkodásra kaptam szabadságot — ez lekicsinylés tárgyát csak olyanok részéről képezheti, akik katona korukban a bornyut a hasukon hordozták- És még a cikkíró ur beszél izetlen- kedésről!! Hogy a városházára ép akkor léptem be, amikor egy gyors avanzsmán rövidesen a szárnyára kapott, ezért csak az Istennek tartozom köszönettel. Hozzá fohászkodom most ij, nehogy valamikor Demeter a védelme alá vegyen. Annyit azonban nagyon halkan . . . nagyon csendesen . . dörmöghetek én is Demeternek, hogy „én Í3 Árkádiában születtem“ s a magam érdekeinek kisded nyája mellett igyekszem jól . . . pá -ztorkod ni . , .! Sapienti sat est. Dr. Lérnird István. Berlin, dec. 28. A nagy főhadiszállás jelenti: Keleti hadszint ér: A Beresfina mentén, valamint Ozar- torysktól ószaknyngatra és Berestianynál orosz feldferitó osztagokat visszavertünk. A legfőbb hadvezetőség. Nikolajevics Póterváron. Péter vár, dec. 28. A Rjecs jelenti: A cár Nikolájevics nagyherceget fontos tanácskozásra hirtelen Pétervárra rendelte. Nikolajevics visszahívása a politikai és hadügyi körökben óriási feltűnést keltett. Uj orosz hadseregfőparancsnok. Stokholm, dec. 28. Oroszországi hírek szerint Oroszország nyugati hadseregének főparancsnokává Poli- vanov hadügyminisztert fogják kinevezni. Lázad is az orosz had seregben. Csernovitz, dec. 28. Egy elfogott orosz tiszt beszéli, hogy az orosz hadseregben nagy- aránya lázadások törtek ki. A lázadás okául a háború hosszú tartamát mondják. Több ezredet a frontról visszarendeltek. Lapank mai esiuma 4 oldal. A világháború hírei.