Szamos, 1915. november (47. évfolyam, 299-327. szám)
1915-11-03 / 301. szám
(191.5 november 3. 301. szám) 3. oldal Halottak napja a hősök temetőjében. — A „Szamos“ eredeti tudósítása. — Szatmár, nov. 2. Bánatos, lehangolt őszi délután az eget nehéz fellegek teszik borongóssá, a kocsik, vonatok ezerszámra ontják a kegyeletes szivü embereket — városunk legelőkelőbbjeit köztük — és a tegnap még kopár, e-őtől nedves hantokon, hősök porladó tetemei fölött megjelenik az élet: ünneplők, emléke- zők, könnyesszemü rokonok keresték fel a virágokkal borított hantokat, emléküket kegyeletes szavak keltik életre és felgyulnak a lángok, a holtak virágos temetője tölött megjelenik a világosság, az élők kegyeletének fénye. Ezernyi ezer lobogó gyertya lángjától rezeg a hűvös őszi est levegője, a lángok egybeolvadnak és bennük ott leng 800 hősi halott emléke. Kihűlt szivek megdobbannak a dicsőítő szótól, lehunyt szempiilák megrebbennek a fölöttük égő lángoktól, estére megered az eső, mintha 800 höí-nek égbeszálloit lelke meghatóban hul'atná hálás könnyeit . . . Komoly és méltóságtejes, meghatolt csöndjével impozáns, feledhetetlenül szép volt a kegyeletnek az az ünnepsége, amelyet november első napján a szatmári megfigyelő állomás vezetősége rendezett a hősök temetőjében. Az a 2000 főre tehető közönség, amely ! a rossz idő dacára felkereste a mi hőseink virággal bontott, fénnyel elárasztott sírját, hogy kifejezést adjon halóit hőseink iránti meleg kegyeletének, egy meghatóan szép, előkelőén méltóságteljes gyászünnepély emlékével lett gazdagabb. Délután két órakor már gyülekezni kezdett a közönség a barakk temetőjének még lakatlan területén, ahol virággal díszített dobogó várta az ünnepség kezdetét. A dobogó körül nagy négyszögben á lot- tak fel a barakk német ápolónői, a magyar ápolónők, a barakk népfelkelő legénysége és az orosz foglyok. A négyszögön belül helyezkedett el a közönség, amelynek soraiban ott láttuk Dobosa csendőralezredest és dr. Landler főhadnagyot a katonai állomás- parancsnokság részéről, dr. Vnjay Károly kir. tan. polgármestert, dr. Pirkler Ernő városi aljegyzőt, dr. Gönczy Miklós polgár- mestjri titkárt a város részéről, a Vörös Kereszt Egyletet dr. Kölcsey Ferencné, a Jótékony Nőegyletet Szlávy Dezsőné, az Izr. Jótékony Nőegyletet Roóz Samuné vezetésével, a cs. és kir. tartalékkórház tisztikarát, a barakk összes tisztviselőit és orvosi karát és még sokakat, akikpek neveit a nagy so- kasságban nem tudtuk feljegyezni. A felekezeteket azonban csak a tábori lelkészek képviselték. Az ünnepséget a gyászlobogók alatt kivonult dalárda vezette be a Hymnusz éneklésével, amelynek elhangzása után dr. Damo- kos Andor h. miniszteri biztos a következő lelkes, megható beszédben áldozott a hősök emlékének: Eljő ttunk a balál birodalmába... Ahol még csak rövid hónapok előtt is a termékeny élet, a természet derűs pompája lüktetett át minden virágon, minden fűszálon, — ahol az elmúlás is csak jelképe volt a íeltá madásnak, mert minden télre jött tavasz; — ma az örök enyészet symbo- lumai domborulnak, hosszú sorokban, némán. Fakeresztek állanak bosz- szu, egyenes vonalokban, — s alattuk a végtelen csaták eget és földet rázó viharai után az örök nyugalom honába tért bősök. Egymás mellett pihennek mind. la Ián nem is ismerték egymást. Idegen volt egymástól nvelvük, hazájuk. Bölcsőik mellett más és más vidékeknek altató dala zsongott, — gyermekkori meséik más és más világba irá- nyiWták fogékony lolkeiket. Külön- I bözők voltak egymástól vágyaik, törekvéseik, eszményeik, életük. Most, a halálban, elv ál hatatlanul egyesültek. Közös hazájuk lett a föld, mely eltakarja őket — végső megnyugvásuk az az otthon, melynek kapuján nem egy eltöltött életnek pihenést váró ol- aggottságával, hanem itjuságuk, erejük, életük teljességében léptek be valamennyien. És azok, akiknek mélységes büszke fájdalommal kellene körülállani azt a sirt, melyben szerettük nyugszik, — váljon hol vannak ők ? — Váljon hány családi tűzhely mellett virraszt a félő reménység, hogy talán m , talán holnap betoppan valaki, akit mindnyájan annyira várnak — s akinek porió hamvai már ebben az uj otthonban nyugosznak. Hány remegő, aggódó, s mégis bizakodó sóhajtás ke resi a harcmezőn azt, akit már csak akkor találhat fel, midőn őrökre elelvesztett . . . Világtörténelmi ha.cok forgatagába dobta bele őket a sors. S akik tudták annak idején a kultúra, a békés fejlődés korszakának nagy fel adatait felismerni, akik meg tudták érteni a család, nemzet, államfenntar tás tői vényeit s teremtő munkáikkal szolgálni a nagy eszméket : — azok tudtak akkor, amikor a rombolás és elvetemültség ördögei ülték orgiáikat, legendás hősökké válni s Isten nevében, Hazáért és Királyért a megtorlás legrettentőbb fegyvereivel is büntetni. Kik eddig idegenek voltak, testvérekké forottak össze mind a legma • gasztosabb érzésben, a hazaszeretetben. Vetélkedve áldoztak fel mindent esz ményeikért. S ennek az áldozatnak a füstje egyenesen szállt fel az Ég urához, mert a nemzetek becsülete gyújtotta azt fel és az Igazság élesztette lobogó lángra annak tűzét. Évszázadokon át, mig csak emberek élnek, — el nem mulhatik emlékük ! Késő unokáknak is kell, hogy feldobogjon a szivük, ha hősi tetteik örök dicsőségét tanulják. A férfias erő, a lelki ragj-ság tündöklő mintaképei ók, kik leírhatatlan szenvedésekkel, országok megdöltét előidéző borzalmakkal szemben sem feledték azt, hogy a Haza volt az, aki hívta őket. És ez a Haza az, amely most bánatos, fájdalomteljes s eretettel fogadja őket földjébe. Poraik elvegyülnek majd ennek az imádott, vérükkel megvédett földnek a porával. De lelkűknek élni kell. Élni kell emlékünkben, szivünkben, családi tűzhelyünk csendes világánál s ha újra kell, mindent megdöntő ágyúink világokat lángba boritó fényénél. Távoli országok idegen lakói, — pihenjetek csendesen abban a főidben, melyet a ti véretek hullásával is megszenteltetek. Kegyeletünk, emlékező tünk testvéri szeretettel fog körül venni akkor is, ha sírjaitokhoz majd késő nemzedékek is elzarándokolnak. Ti pedig, magyarok, — értsétek meg a beszélő hantok szózatát. Ezekből a sírokból kell kiemelkedni azoknak az eszméknek, azoknak az alkotásoknak, melyek megteremtsék az uj Magyarországot. A hősök lelkének energiája, szent hevülete, hazaszeretete keljen ki poraikból, — az lengje át bérceink és rónáink lakóit, hogy az a szent cél, melyért vérük tengerként hullott, — nemzetünk nagysága és boldogsága, — általuk elérhető legyen. A Ti emléketek, melyet kőtelező örökségként hagytatok reánk, legyen áldott, hogy szabad főidben nyugodtan pihenjetek! A mély meghatottság, az emlékezés könnyei voltak kísérői a miniszteri biztos gyönyörű beszédének. Ezután ismét a dalárda énekelt. A sir- hantok alatt nyugvó számos német hős emlékének áldozva a Wacht am Rheint énekelték el magyar szövegében. A dalárda éneke után Csomay Győző lépett a pódiumra és gyönyörű készültségre valló művészettel szavalta el Szabados Edének ez alkalomra irt igen szép és mély koncepciójú költeményét. Szabados Ede legújabb remekét lapunk legközelebbi számában fogjuk közölni. A dalárda a Szózatot énekelte ezután, majd Kovács Lajos ref. tábori lelkész rövid imában és ahhoz fűzött megható, kegyeletes beszédben méltatta a hősök emlékét. A tiszteletes szavaira hangos zokogás tört ki a hallgatóságból, akik között sok olyan messze földről idezarándokolt anya és feleség volt, akiknek drága halottja fekszik a szatmári földbe. Pásku Szilviusz gör. kath. tábori lelkész imája után a dalárda — amelyet Veress I^jos karnagy vezényelt — ismét elénekelte a hyinnuszt. Ezzel az ünnepély véget ért és a közönség ezrei a temetőbe vonultak, a sirhan- tok közé. Feledhetetlenül szép és impozáns volt a látvány, amelyet a virággal dúsan díszített és a város pazar bőkezűsége folytán gyönyörűen kivilágított sirhantok nyújtottak. Öt órakor gyultak fel a lángok, az emlékezés lángjai, amelyek a hősök sirján lobogtak, hogy bevilágítsanak a győzelmes világháborúnak fekete lapjaiba is, azokba a lapokba, amelyek fényét, árnyát, diadalmas örömét és fenséges gyászát késő századok enyésztő köde sem fogja elhomályosítani Megkapó volt a diszitése annak a négy- j szögnek, amely a hősök temetőjében eme- i lendő emlékoszlop részére van fenntartva. A j négyszögön a szövetséges lobogókat lengette j a szél, az oszlopokat és a lépcsőket pedig j elborították a szebbnél-szebb koszorúk. Ugyancsak díszes koszorúk voltak el- | helyezve a tiszti sirhantokoa és az itt el- j hunyt Birkmann Eugenia német ápolónő | hantjai fölött. Selyemszallagos, arany hetükkel diszi- j tett koszorúk mellett szerény, névtelen virág- I csokrok és a legénység sirján valóságos ele- ; ven szőnyeg őszi rózsákból. A koszorúk' és virágcsokrok közül a j következőket sikerült feljegyeznünk : Az elhunyt hősöknek — a Megfigyelő állomás; A megfigyelő állomás tisztikara — hős baj társainak; Evangélikus egyház — hőseinknek; Szamos szerkesztősége — a hősök örökkön élő emlékének; A szatmári izraelita nőegylet; Szatmár szab. kir. város közönsége; Kral Hermann hadnagynak — Megfigyelő állomás; József Wilhem főhadnagynak — Megfigyelő állomás ; Endrédi Kornél egyéves önkéntesnek — Megfigyelő állomás ; Tschádor Wilhelm zászlósnak — Megfigyelő állomás ; Fox Róbert századosnak — Megfigyelő állomás; Fávetti Daniló kadett- őrmosternek — Megfigyelő állomás; Grund Francz e. é. önk. szakaszv.-nek — Megfigyelő állomás ; Fädrich Róbert főhadnagynak — Megfigyelő állomás; Eugenie Birkmann porosz ápolónőnek — Megfigyelő állomás; Vinkó Petric .kadett-aspiránsnak — Megfigyelő állomás ; — Bartha Józsefné (Mikola), sasvári Osváth Béláné, Mónus lstvánné, Szabó Juliska, Pap Sándorné, Mátyás Róza. Kovács Sándorné, Karikás Sándorné, Halász Juliska, Horvay Károlyné, Biró Andrásné, Nagy Mi- hályné, Csetnekiné, Kalaj Lajosné, Kormány Lajosné. Meg kell említenünk, hogy amig a rendezés a megfigyelő állomás vezetőségének érdeme, addig a sirok diszitése, a virágok és a gyertyák művészi elhelyezése várbogyai Bogyay Ernőnek, a barakk-kórház főkertésaé- nek ügyes, szakavatott kezét dicséri. A temetőbem megrázó jelenetnek voltunk tanúi. A csöndes meghatottsággal szemlélő közönség között imitt-amott görcsös, keserves zokogás hangzott fel. Az elhunyt hősök sírjához vándorolt
